Tárgyalási jegyzék

Emberölés bűntette

2017. május 18., csütörtök 08.30
4025 Debrecen, Széchenyi u.9.
I/123.

A Debreceni Ítélőtáblánál a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség indítványozta a perújítást. A vádhatóság szerint „új és perdöntő bizonyítékokat” sikerült beszerezni a perújítási nyomozás során.

Új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette és más bűncselekmény

2017. május 9., kedd 13.00
Debrecen, Arany J. u. 25-31.
I/134.

A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség vádirata szerint T. Sándor 2015. szeptemberében vásárolt 10 gramm ADB-FUBINACA nevű pszichoaktív anyagot egy ismeretlen személytől. Úgy tervezte, hogy a kábítószer egy részét elfogyasztja, másik részét pedig értékesíti.

Emberölés bűntette

2017. május 9., kedd 08.30
Debrecen, Széchenyi u. 9.
I/123.

A Debreceni Ítélőtáblánál a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség indítványozta a perújítást. A vádhatóság szerint „új és perdöntő bizonyítékokat” sikerült beszerezni a perújítási nyomozás során.

Bűnsegédként, folytatólagosan elkövetett jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette

2017. május 4., csütörtök 11.00
Berettyóújfalu, Kossuth u. 33.
1. tárgyaló

A bűncselekmény felismerésére és elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette

2017. május 4., csütörtök 08.30
Debreceni Javítóintézet, Debrecen, Böszörményi út 173.
Földszint

A Berettyóújfalui Járásbíróság 2016. december 7-én a bűncselekmény felismerésére és elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettében mondta ki bűnösnek a fiatalkorú M. Alex vádlottat.

Személyiségi jogok megsértésével kapcsolatos per

2017. május 3., szerda 13.00
4025 Debrecen, Széchenyi u.9.
I/119.

A felperes, Kósa Lajos keresetében azt kifogásolja, hogy egy debreceni internetes portál személyét sértő írást tett közzé.

Védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette

2017. április 26., szerda 08.30
4025 Debrecen, Széchenyi u.9.
I/123.

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség vádirata szerint a vádlott a debreceni Bayk András kertben élt, őstermelőként állattartással foglalkozott.

A bűncselekmény felismerésére és elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette, kifosztás bűntette, közokirattal visszaélés vétsége, készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétsége

2017. április 20., csütörtök 08.30
Debrecen, Arany J. u. 25-31.
fszt. 29.

A Debreceni Járási Nyomozó Ügyészség vádirata szerint L. Dávid 2016. januárja és 2016. októbere között hat alkalommal követett el bűncselekményeket idős – 65-84 éves korú - asszonyok sérelmére Debrecenben.

Hivatali visszaélés bűntette és más bűncselekmények

2017. április 19., szerda 08.45
Debrecen, Széchenyi u. 9.
Díszterem

Az ügyben a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség emelt vádat, miután azonban a vádlottak között jegyző és polgármester mellett több ügyvéd is van, a szolnoki büntetőbírák elfogultságot jelentettek be, ezért a Szolnoki Törvényszék helyett az ügyet a Debreceni Törvényszék tárgyalja.

Kereskedéssel, oktatási feladatok ellátására rendelt épület területén, illetve annak közvetlen környezetében, bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette

2017. április 13., csütörtök 08.30
4025 Debrecen, Széchenyi u.9.
I/100.

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség vádirata szerint a harmadrendű vádlott, T. József 2011-től kezdve vásárolt és árult marihuánát. T. József a másodrendű vádlottal, O. Gáborral egy szórakozóhelyen ismerkedett meg, 2014 elején. Megállapodtak abban, hogy a harmadrendű vádlott O.

Bűnsegédként, folytatólagosan elkövetett jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette

2017. április 13., csütörtök 11.00
Berettyóújfalu, Kossuth u. 33.
1.

Előzmények: A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának Gazdaságvédelmi Osztálya jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt indított eljárást. A Berettyóújfalui Járási Ügyészség vádirata szerint a vádlott a néhai A.S.

Vezető beosztású hivatalos személy által az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette

2017. április 7., péntek 09.00
Debrecen, Széchenyi u. 9.
I/126.

A Központi Nyomozó Főügyészség vádirata szerint egy kft. 2012 őszén egy rendezvénycsarnokot kezdett építeni Balmazújvárosban. A kft. tulajdonos ügyvezetője, a II. r. vádlott az akkor jegyzői tisztséget betöltő I. r.

Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége

2017. április 3., hétfő 08.30
Debrecen, Arany J. u. 25-31.
I/152.

A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség vádirata szerint B. Lászlót a bagaméri polgármesteri hivatal 2011. január 1- jétől karbantartó munkakörben foglalkoztatta, közalkalmazottként.

Különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás és más bűncselekmények

2017. március 30., csütörtök 08.30
Debrecen, Széchenyi u. 9.
120.

A Debreceni Járásbíróság 2016. július 12-én hozott ítéletet a K.

Munkajogi per

2017. március 27., hétfő 14.00
Debrecen, Perényi u. 1.
4.

Munkaügyi per, felperes K. Krisztián, alperes a MODEM Modern Debreceni Művészeti Közhasznú Nonprofit Kft.

Felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette

2017. március 27., hétfő 10.00
Debrecen, Széchenyi u. 9.
122.

A Debreceni Járásbíróság 2017.

Vezető beosztású hivatalos személy által az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette

2017. március 27., hétfő 09.00
Debrecen, Széchenyi u. 9.
120.

A Központi Nyomozó Főügyészség vádirata szerint egy kft. 2012 őszén egy rendezvénycsarnokot kezdett építeni Balmazújvárosban. A kft. tulajdonos ügyvezetője, a II. r.

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette

2017. március 22., szerda 08.30
Debrecen, Széchenyi u. 9.
I/123.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vádirata szerint V. László (I. rendű vádlott) és N. Tibor (II. rendű vádlott) az A-C. Kft. ügyvezetőiként, 2008-ban nyújtott be pályázatot – és nyert 571 millió forintot - a Nemzeti Technológiai Program keretében.

Bűnsegédként, folytatólagosan elkövetett jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette

2017. március 21., kedd 13.00
Berettyóújfalu, Kossuth u. 33.
1. tárgyaló

Előzmények: A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának Gazdaságvédelmi Osztálya jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt indított eljárást. A Berettyóújfalui Járási Ügyészség vádirata szerint a vádlott a néhai A.S.

Nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette

2017. március 21., kedd 08.30
Debrecen, Széchenyi u. 9.
Díszterem

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség vádirata szerint a vádlott, T. Józsefné házi segítségnyújtásban tevékenykedett, átlagosan 9-11 idős korú gondozottja volt. Az idős korú sértettel azonban nem állt kapcsolatban.

Több ember sérelmére, előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személyek sérelmére elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmény

2017. március 17., péntek 09.00
Debrecen, Széchenyi u. 9.
I/123.

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség vádirata szerint a debreceni vádlott és a Hosszúpályiban élő nagyszülei kapcsolata az elmúlt évek során nem volt teljesen konfliktusmentes.

A köznyugalmat súlyosan megzavarva elkövetett garázdaság bűntette

2017. március 14., kedd 08.30
Debrecen, Széchenyi u. 9.
I/122.

A Debreceni Járásbíróság 2016. szeptember 12-én bűnösnek mondta ki W.A elsőrendű vádlottat és hat társát csoportosan, a köznyugalmat súlyosan megzavarva elkövetett garázdaság bűntettében.

Nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette

2017. március 14., kedd 08.30
Debrecen, Széchenyi u. 9.
Díszterem

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség vádirata szerint a vádlott, T. Józsefné házi segítségnyújtásban tevékenykedett, átlagosan 9-11 idős korú gondozottja volt. Az idős korú sértettel azonban nem állt kapcsolatban.

Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége

2017. március 9., csütörtök 08.30
4025 Debrecen, Széchenyi u.9.
I/123.

A Debreceni Járásbíróság 2016. februárjában foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében mondta ki bűnösnek azt a négy vádlottat, akik miatt két munkás lett rosszul egy tartály karbantartása közben 2013. januárjában, a debreceni gyógyszergyárban. Az I.

Tizenkettedik életévét be nem töltött, hatalmi befolyása alatt álló személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntettének kísérlete, szeméremsértés vétsége, szexuális visszaélés bűntette

2017. március 10., péntek 10.30
4025 Debrecen, Széchenyi u.9.
I/123.

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség vádirata szerint a vádlott és élettársa – P.T. - 2012-től éltek együtt egy hajdúsámsoni tanyán, amely szolgálati lakásként működött. A pár ugyanis egy helyi állattartó telepen dolgozott.