A vád szerint mellkason lőtte a sértettet a vádlott, aki kábítószerrel is kereskedett Debrecenben

Tárgyalás időpontja: 
2023. április 3., hétfő 10.30
Ügy tárgya: 
Kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény
Ügyszám: 
B. 87/2023
Tárgyalás helyszíne: 
Debrecen, Arany János u. 25-31.
Tárgyaló: 
Fszt./56-os tárgyaló
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

Előkészítő ülést tart a Debreceni Járásbíróság annak a két vádlottnak az ügyében, akikkel szemben kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat az ügyészség.

A vádirat lényege szerint az elsőrendű vádlott és a 20 éves sértett egymást régóta ismerték, haragos viszonyban voltak. A vádlott és a fiatal férfi 2021. május 6-án 21 óra körül barátaik társaságában tartózkodtak Debrecen belvárosában, egy sörözőben. Amikor az elsőrendű vádlott és a sértett a vendéglátóhely mellett, az utcán összetalálkoztak, a vádlott a haragos viszony miatt indulatos lett és megfenyegette a sértettet. Az eset odáig fajult, hogy az elsőrendű vádlott elővette a tulajdonát képező lőfegyvernek látszó riasztótölténnyel töltött gáz-és riasztó pisztolyát, amit a sértett mellkasához tartott, majd néhány centiméterről egyszer a 20 éves fiúra lőtt. A sértett a lövés következtében nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, a vádlott pedig a helyszínt elhagyta. A rendőrök a vádlott tartózkodási helyén kutatást tartottak, amely során lefoglalták az elkövetéshez használt gázriasztó pisztolyt, valamint 58 darab hozzá tartozó töltényt. A nyomozók a kutatás során egy simítózáras műanyag tasakban közel 2 gramm fehér port, míg egy másik tasakban közel 6,5 gramm zöld növényi törmeléket, valamint egy kábítószer kiméréséhez használt digitális mérleget találtak és foglaltak le. A szakértői vélemény szerint a fehér porból amfetamin, míg a szárított növényből a kannabiszra jellemző vegyület volt kimutatható. A mérleg felületén amfetamin, kokain és kannabionid vegyületeket azonosítottak. Az eljárás során beszerzett adatok szerint az elsőrendű vádlott Debrecenben egy ismeretlen személytől szerezte be a kábítószert, amit továbbértékesített a barátainak.

A vád szerint 2021. július 20-án az első- és a másodrendű vádlottak a barátaikkal találkoztak Debrecen belvárosában, majd autóbusszal elutaztak Nagyhegyesre, ahol az egyik ismerősüknél kábítószert akartak fogyasztani. Az összejövetelen az elsőrendű vádlott a nála lévő amfetamin tartalmú porból megkínálta a társait, csíkokban kiadagolta és abból mindenki fogyasztott. Rövid időn belül a kábítószertől az elsőrendű vádlott rosszul lett, ezért a társai mentőt hívtak hozzá. Az orvos bejelentésére a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság rendőrei az ingatlanban kutatást tartottak, amely során az elsőrendű vádlott helyszínen maradt hátizsákjában közel 12 gramm amfetamint és más kábító hatású anyagot találtak és foglaltak le. A rendőrök a másodrendű vádlottal szemben is intézkedtek a helyszínen, nála egy tasakban közel 53 gramm halványsárga színű, porrá száradó masszát találtak, ami a szakértői vélemény szerint amfetamint tartalmazott. A vele szemben alkalmazott kábítószer gyorsteszt pozitív értéket mutatott. A másodrendű vádlott elmondása szerint a kábítószert 2021. júliusában vásárolta egy debreceni pizzéria mellett ismeretlen személytől.

Az elsőrendű vádlott bűncselekménysorozata azonban ezzel nem ért véget. Egy debreceni benzinkúton 2022. január 16-án 23 óra 50 perc körül utasként ült az egyik személygépkocsiban, amelynek sofőrjét a rendőrök éppen igazoltatták. Az intézkedés során a rendőrök az elsőrendű vádlott táskáját is átvizsgálták és a megérzésük nem csalt. A táskában kábítószert találtak, valamint 776.000 forint készpénzt. Ezt követően az ügyészség indítványára a Debreceni Járásbíróság 2022. január 19-én elrendelte a vádlott letartóztatását.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

Előkészítő ülés.

Kérjük a médiatartalom-szolgáltatók munkatársait, hogy jelenléti szándékukat a korlátozott férőhelyek miatt előzetesen jelezni szíveskedjenek a Debreceni Törvényszék Sajtóosztályának munkatársainál. A részvételi szándékot legkésőbb az eljárási cselekményt megelőző napon 16 óráig szíveskedjenek jelezni emailben a dobod@birosag.hu -n. 

Eljáró bíróság: