A vád szerint kaszával és baltával támadtak a rendőrökre, akiket folyamatosan fenyegettek

Tárgyalás időpontja: 
2021. november 25., csütörtök 09.00
Ügy tárgya: 
Hivatalos személy elleni erőszak bűntette
Ügyszám: 
B. 277/2021
Tárgyalás helyszíne: 
Debrecen, Simonffy u. 10.
Tárgyaló: 
I. emelet/123-as tárgyaló
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

Előkészítő ülést tart a Debreceni Törvényszék annak a négy vádlottnak az ügyében, akikkel szemben csoportosan és felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat az ügyészség.

A vádirat lényege szerint 2021. június 28-án 0 óra 30 perc körül az első- és másodrendű vádlott ittas állapotban tartózkodtak egy bagaméri ingatlanban. A szomszédok csendháborítás miatt bejelentést tettek a rendőrségre, ezért az ingatlan előtt 1 óra körül megjelent a Hajdúhadházi Rendőrkapitányság két járőre, akik közölték, hogy intézkedni akarnak a házigazdával vagy azzal, aki a zenét szolgáltatja. A két férfi ezen felháborodott és egymást hergelve kimentek a bejárati kapuhoz, eközben a másodrendű vádlott azzal fenyegette meg a rendőröket, hogy baltát vesz magához, amivel megöli őket. A másodrendű vádlott magához is vett egy 90 centiméter hosszúságú baltanyelet, míg a két nő, a harmad- és negyedrendű vádlottak folyamatosan kiabáltak a rendőrökkel.  Az elsőrendű vádlott közben megfogott egy kaszát, amit a feje fölé tartott és a két járőr irányába indult és azzal fenyegetőzött, hogy ketté fogja őket vágni. A férfi a kaszával folyamatosan közeledett és mintegy 4 méter távolságból egy előre sújtó mozdulatot is tett az őrmester felé. A két rendőr folyamatosan hátrált, majd gyorsan beültek a szolgálati gépkocsijukba és megerősítő erőket kértek a helyszínre. Rövidesen még több rendőr érkezett a bagaméri ingatlanhoz és felszólították a két férfit, hogy működjenek együtt és jöjjenek ki a házból. A két nő ekkor ismét kiabálni kezdett a rendőrökkel, akiknek az elsőrendű vádlott azt ordította, hogy megöli őket, nem érdekli, ha húsz évre ítélik. Ezt azzal nyomatékosította, hogy megrángatta a bejárati ajtót, közben a másodrendű vádlott azzal fenyegetőzött, hogy a baltát a rendőrök hátába állítja. A két nő a társaikat folyamatos kiabálásukkal támogatta. A vádlottak a házból többszöri felszólítás ellenére sem jöttek ki, majd a helyszínre még több rendőri egység érkezett. A rendőrök ezután az ingatlanba behatoltak, ahol elfogták a vádlottakat.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

A bíróság épületében a maszkviselés kötelező! A tárgyalóteremben jelenlévőknek egymástól 2 méter távolságban kell lenniük. Az ügyben eljáró tanács elnöke a védőtávolság betartását az eljárási cselekmény megkezdését megelőzően ellenőrzi, szükség esetén meghatározza, hogy a tárgyalóteremben egyszerre hány fő (hallgatóság)tartózkodhat. A tanács elnöke a járványügyi szabályokra tekintettel a tárgyalás lefolytatására vonatkozóan egyedi szabályokat is megállapíthat.

A tárgyalótermi protokoll betartása érdekében a hallgatóság és a médiatartalom-szolgáltatók munkatársainak létszáma korlátozható. Amennyiben a tárgyalótermi protokoll nem tartható be, a tanács elnöke a nyilvánosságot, a sajtót a törvényszék sajtószóvivőjén keresztül tájékoztatja.  A médiatartalom-szolgáltatók munkatársai továbbra is előzetes regisztrációt követően lehetnek jelen az előkészítő ülésen, tárgyaláson. Regisztrálni a Debreceni Törvényszék Sajtóosztályának munkatársainál van lehetőség. A részvételi szándékot legkésőbb az eljárási cselekményt megelőző napon 16 óráig szíveskedjenek jelezni emailben a dobod@debrecenit.birosag.hu -n vagy a 30/748-3847 telefonszámon.  A regisztráció hiánya esetén a médiatartalom-szolgáltató munkatársa az épületbe nem léphet be!

Eljáró bíróság: