Tizennyolcszor szúrta meg a feleségét

Tárgyalás időpontja: 
2021. november 3., szerda 12.00
Ügy tárgya: 
Életveszélyt okozó testi sértés bűntette
Ügyszám: 
B. 215/2021.
Tárgyalás helyszíne: 
Debrecen, Simonffy u. 10.
Tárgyaló: 
I. emelet/123-as tárgyaló
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

Tárgyalást tart a Debreceni Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, akivel szemben miatt emelt életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat az ügyészség.

A vádirat lényege szerint a pszichés betegséggel küzdő vádlott állapota 2019 őszétől kezdődően romlott. Ez jelentős kihatással volt a mindennapi életvitelére is. A férfi betegsége és állapota miatt feleségét és a gyermekeit hibáztatta, továbbá eluralkodott rajta a féltékenység.

A vádlott felesége 2020. december 24-én kora reggel a ház fürdőszobájában készülődött, ezt követően dolgozni indult volna. Erre a vádlott is felkelt, a konyhában magához vett egy 11 centiméter pengehosszúságú konyhakést, majd bement a felesége után a fürdőszobába. A férfi az ajtót belülről bezárta és hosszabb időn keresztül szótlanul nézte a sértett készülődését. A felesége kérdéseire nem válaszolt. Amikor a nő a konyha felé indult, a vádlott odalépett hozzá és a késsel nyakon szúrta. Ezután a férfi egymást követően legalább még tizenhét alkalommal megszúrta, illetve megvágta a feleségét az arcán, nyakán, tarkóján, mellkasán, valamint a védekezésként feltartott jobb csuklóján.

Miután a vádlott felhagyott a sértett bántalmazásával, a konyhakést maga ellen fordította és a nyakát, valamint a mellkasát többször közepes erővel megszúrta. A nő próbált segítségért kiáltani, de azt a korai idő miatt nem hallotta senki. A vádlott egy darabig nem engedte ki a sértettet a fürdőszobából, majd kis idő elteltével mobiltelefonon maga tett bejelentést a rendőrségre és értesítette a mentőket is. A kórházba szállítást követően a sértetten életmentő műtétet hajtottak végre. Az asszony a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, amelyek egyike életveszélyes volt.

A férfit a rendőrök a helyszínen elfogták, a Debreceni Járásbíróság nyomozási bírája pedig a férfi mentális betegségére tekintettel elrendelte az előzetes kényszergyógykezelését.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

Ítélethirdetés várható.

A bíróság épületében a maszkviselés kötelező! A tárgyalóteremben jelenlévőknek egymástól 2 méter távolságban kell lenniük. Az ügyben eljáró tanács elnöke a védőtávolság betartását az eljárási cselekmény megkezdését megelőzően ellenőrzi, szükség esetén meghatározza, hogy a tárgyalóteremben egyszerre hány fő (hallgatóság)tartózkodhat. A tanács elnöke a járványügyi szabályokra tekintettel a tárgyalás lefolytatására vonatkozóan egyedi szabályokat is megállapíthat.

A tárgyalótermi protokoll betartása érdekében a hallgatóság és a médiatartalom-szolgáltatók munkatársainak létszáma korlátozható. Amennyiben a tárgyalótermi protokoll nem tartható be, a tanács elnöke a nyilvánosságot, a sajtót a törvényszék sajtószóvivőjén keresztül tájékoztatja.  A médiatartalom-szolgáltatók munkatársai továbbra is előzetes regisztrációt követően lehetnek jelen az előkészítő ülésen, tárgyaláson. Regisztrálni a Debreceni Törvényszék Sajtóosztályának munkatársainál van lehetőség. A részvételi szándékot legkésőbb az eljárási cselekményt megelőző napon 16 óráig szíveskedjenek jelezni emailben a dobod@debrecenit.birosag.hu -n vagy a 30/748-3847 telefonszámon.  A regisztráció hiánya esetén a médiatartalom-szolgáltató munkatársa az épületbe nem léphet be!

Eljáró bíróság: