Másodfokon annak a vádlottnak az ügye, aki az utcán megfogdosott egy kiskorú lányt

Tárgyalás időpontja: 
2021. november 2., kedd 09.30
Ügy tárgya: 
Szexuális kényszerítés bűntette
Ügyszám: 
Bf. 242/2021.
Tárgyalás helyszíne: 
Debrecen, Simonffy u. 10.
Tárgyaló: 
I. emelet/126-os tárgyaló
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

A Debreceni Járásbíróság 2021. május 13-án szexuális kényszerítés bűntettében mondta ki bűnösnek azt a 20 éves vádlottat, aki Balmazújvárosban inzultált egy kislányt. A bíróság a fiatal férfit nem jogerősen akkor 2 év börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 5 évre felfüggesztette. Ezen felül a járásbíróság végleges hatállyal eltiltotta a vádlottat minden, 18 év alatti személyek nevelésével, felügyeletével, gondozásával és gyógykezelésével kapcsolatos foglalkozástól, tevékenységtől.

A járásbíróság által megállapított tényállás szerint a 12 éves sértett kerékpárral közlekedett Balmazújvárosban 2019. szeptember 17-én 16 óra 30 perc körül, amikor összetalálkozott a vádlottal, aki szemből gyalogosan közlekedett. A vádlott a kislány mellé érve megfordult és a sértett mellett folytatta az útját, majd felszólította a kislányt, hogy csókolja meg őt. A kerékpározó kiskorú nem akart a vádlottal beszélgetni, sem pedig megcsókolni. A férfit ez nem érdekelte, ő csak gyalogosan haladt a sértett mellett, akinek két kézzel belemarkolt a fenekébe, majd a karját megsimogatta, ezután pedig még a kiskorú mellét is megfogta. A megrémült sértett rákiáltott a férfire és felszólította, hogy hagyja ezt abba. A sértett a kerékpárjával gyorsított volna, azonban annak hátsó csomagtartóját a vádlott megfogta. Ezt követően a férfi ismét megsimogatta a sértett fenekét és egy csókot követelt. A kislány ekkor lecsapta a vádlott kezét és kerékpárjával gyorsan elhajtott. A vádlott egy darabig még szaladt a sértett után, azonban utolérni már nem tudta. Amikor a kislány biztonságban érezte magát felhívta az édesanyját, majd bejelentést tettek az esetről a rendőrségre.

A döntéssel szemben az ügyészség súlyosítás, míg a vádlott és védője elsődlegesen felmentés, másodlagosan téves jogi minősítés, valamint enyhítés miatt jelentett be fellebbezést.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

Nyilvános ülés.

A bíróság épületében a maszkviselés kötelező! A tárgyalóteremben jelenlévőknek egymástól 2 méter távolságban kell lenniük. Az ügyben eljáró tanács elnöke a védőtávolság betartását az eljárási cselekmény megkezdését megelőzően ellenőrzi, szükség esetén meghatározza, hogy a tárgyalóteremben egyszerre hány fő (hallgatóság)tartózkodhat. A tanács elnöke a járványügyi szabályokra tekintettel a tárgyalás lefolytatására vonatkozóan egyedi szabályokat is megállapíthat.

A tárgyalótermi protokoll betartása érdekében a hallgatóság és a médiatartalom-szolgáltatók munkatársainak létszáma korlátozható. Amennyiben a tárgyalótermi protokoll nem tartható be, a tanács elnöke a nyilvánosságot, a sajtót a törvényszék sajtószóvivőjén keresztül tájékoztatja.  A médiatartalom-szolgáltatók munkatársai továbbra is előzetes regisztrációt követően lehetnek jelen az előkészítő ülésen, tárgyaláson. Regisztrálni a Debreceni Törvényszék Sajtóosztályának munkatársainál van lehetőség. A részvételi szándékot legkésőbb az eljárási cselekményt megelőző napon 16 óráig szíveskedjenek jelezni emailben a dobod@debrecenit.birosag.hu -n vagy a 30/748-3847 telefonszámon.  A regisztráció hiánya esetén a médiatartalom-szolgáltató munkatársa az épületbe nem léphet be!

Eljáró bíróság: