Másodfokon a 471-es számú főúton halálos balesetet okozó gépjárművezető ügye

Tárgyalás időpontja: 
2021. szeptember 14., kedd 10.00
Ügy tárgya: 
Halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette
Ügyszám: 
Bf. 155/2021
Tárgyalás helyszíne: 
Debrecen, Simonffy u. 10.
Tárgyaló: 
I. emelet/126-os tárgyaló
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

A Debreceni Járásbíróság 2021. március 2-án hirdetett határozatot annak a vádlottnak az ügyében, aki ittasan okozott halálos balesetet a 471-es számú főúton.

Az elsőfokú bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettében. Ezért a férfit 4 év börtönbüntetésre ítélte, valamint 4 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, továbbá 5 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől is. Az ítélet akkor nem emelkedett jogerőre, mivel azt az ügyész tudomásul vette, azonban a vádlott és védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért jelentett be fellebbezést.

A járásbíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2018. január 19-én hajnali 5 óra 27 perckor egyedül közlekedett személygépkocsijával a 471-es számú főúton, Hajdúsámson felől Debrecen irányába. A főúton éjszakai látási viszonyok voltak, közvilágítás azonban nem volt, az útburkolat egyenetlen és csúszós volt, felülete pedig vizes, azon a szakaszon a megengedett legnagyobb sebesség 90 km/h volt. A vádlott nem lépte túl a sebességhatárt, 75-80 km/h-val haladt, biztonsági övét is használta, azonban közepes fokú ittas állapotából fakadó figyelmetlensége, illetve dekoncentráltsága folytán a járművel megcsúszott, az autó pedig megpördült és áttért a szemközti forgalmi sávba. A Debrecen felől Hajdúsámson irányába haladó sértett észlelte az átsodródó gépkocsit, az ütközést azonban elhárítani már nem tudta. A két autó összeütközött, majd a vádlott autója a füves útpadkán állt meg, míg a sértett gépkocsija az ütközéstől 8,2 métert lökődött hátra. A baleset következtében a vétlen gépkocsi vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A balesetben az ittasan vezető vádlott is súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett.  A baleset időpontjában a vádlott használta, míg a sértett nem használta a biztonsági övet.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

Nyilvános ülés.

A bíróság épületében a maszkviselés és belépéskor a testhőmérséklet mérése nem kötelező. A maszk viseléséről mindenki maga dönthet. A tárgyalóteremben jelenlévőknek egymástól 2 méter távolságban kell lenniük. Az ügyben eljáró tanács elnöke a védőtávolság betartását az eljárási cselekmény megkezdését megelőzően ellenőrzi, szükség esetén meghatározza, hogy a tárgyalóteremben egyszerre hány fő (hallgatóság)tartózkodhat. A tanács elnöke a járványügyi szabályokra tekintettel a tárgyalás lefolytatására vonatkozóan egyedi szabályokat is megállapíthat. A tárgyalótermi protokoll betartása érdekében a hallgatóság és a médiatartalom-szolgáltatók munkatársainak létszáma korlátozható.

Amennyiben a tárgyalótermi protokoll nem tartható be, a tanács elnöke a nyilvánosságot, a sajtót a törvényszék sajtószóvivőjén keresztül tájékoztatja. 

A médiatartalom-szolgáltatók munkatársai továbbra is előzetes regisztrációt követően lehetnek jelen az előkészítő ülésen, tárgyaláson. Regisztrálni a Debreceni Törvényszék Sajtóosztályának munkatársainál van lehetőség. A részvételi szándékot legkésőbb az eljárási cselekményt megelőző napon 16 óráig szíveskedjenek jelezni emailben a dobod@debrecenit.birosag.hu -n vagy a 30/748-3847 telefonszámon.  A regisztráció hiánya esetén a médiatartalom-szolgáltató munkatársa az épületbe nem léphet be!

Eljáró bíróság: