Tárgyalást tart a Debreceni Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, akivel szemben jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette miatt emelt vádat az ügyészség.
A vádirat szerint a bíróság 2014 áprilisi jogerős végzésével az Ebesi Községi Közhasznú Sportegyesület elnökeként jegyezte be a vádlottat. Az egyesület célja a labdarúgás támogatása és az utánpótlás nevelése volt. Az egyesület vagyonát többek között a tagdíjak, egyéb támogatók az alapító okiratban rögzített célok megvalósítása érdekében adott adományai, jogi és magánszemélyek felajánlásai, hozzájárulásai, illetve szponzori díjak, pályázati pénzek és más vagyonok szerepeltek.
Az egyesület alapszabálya szerint az elnök feladatai közé tartozott a pénzgazdálkodás szervezése, költségvetési javaslat készítése, valamint a költségvetési beszámoló elkészítése. Az egyesület bevételeivel önállóan gazdálkodhatott, a bankszámla fölött bármely elnökségi tag együttesen volt jogosult rendelkezni.
Az egyik takarékszövetkezetnél az ebesi sportegyesület 4 bankszámlával is rendelkezett, amely felett N. Zs. és az elnökhelyettes együttesen rendelkezhettek – fogalmaz a vádirat.
A vádlott 2014. április 10. és 2016. január 20. között rendszeres haszonszerzésre törekedve több mint 42 millió forintot tulajdonított el jogtalanul, melyből utólag 2,7 millió forint kiadás vonatkozásában igazolta, hogy azt a sportegyesületre fordította. Ezen időszakban a férfi ténylegesen 255.000 forint átutalására volt jogosult, amely a munkabérét képezte.
A vád szerint a 41 éves férfi a pénz egy részét szerencsejátékra, egy másik részét interneten történő vásárlásokra, magán jellegű kiadásaira fordította.
Perbeszédek és ítélethirdetés várható.
Tájékoztató:
A bíróság épületében, így a tárgyalóteremben is saját, szájat és orrot takaró maszk, a személyek közötti 2 méteres védőtávolság betartása és a kihelyezett kézfertőtlenítő használata kötelező. Kérjük a járványügyi szabályok maradéktalan betartását!
A Debreceni Törvényszék bírósági épületeiben tartózkodás rendjéről szóló 2020.EI.II.B.17/257. számú szabályzat értelmében a tárgyalóteremben jelenlévőknek egymástól 2 méter távolságban kell lenniük. Ennek figyelembevételével az eljáró tanács elnöke az eljárási cselekmény megkezdését megelőzően szükség esetén meghatározza, hogy a tárgyalóteremben egyszerre hány fő (hallgatóság)tartózkodhat. A tanács elnöke a járványügyi szabályokra tekintettel a tárgyalás lefolytatására vonatkozóan egyedi szabályokat is megállapíthat. A tárgyalótermi protokoll betartása érdekében a médiatartalom-szolgáltatók munkatársainak létszáma korlátozható.
Amennyiben a tárgyalótermi protokoll nem tartható be, a tanács elnöke a nyilvánosságot, a sajtót a törvényszék sajtószóvivőjén keresztül tájékoztatja.
Kérjük a médiatartalom-szolgáltatók munkatársait, hogy jelenléti szándékukat előzetesen regisztrálni szíveskedjenek a Debreceni Törvényszék Sajtóosztályának munkatársainál. A részvételi szándékot legkésőbb az eljárási cselekményt megelőző napon 16 óráig szíveskedjenek jelezni emailben a dobod@debrecenit.birosag.hu -n vagy a 30/748-3847 telefonszámon. A regisztráció hiánya esetén a médiatartalom-szolgáltató munkatársa az épületbe nem léphet be!