Figyelmetlenség okozta frontális ütközés, halálos eredménnyel

Tárgyalás időpontja: 
2020. október 12., hétfő 08.30
Ügy tárgya: 
Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége
Ügyszám: 
B. 50/2020
Tárgyalás helyszíne: 
Hajdúböszörmény, Kossuth u. 1.
Tárgyaló: 
I. emelet/109-es tárgyaló
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

Előkészítő ülést tart a Hajdúböszörményi Járásbíróság annak a 27 éves vádlottnak az ügyében, akivel szemben halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat az ügyészség.

A vádirat szerint a férfi 2019. május 18-án 13 óra 30 perc körül személygépkocsijával közlekedett a 35-ös számú főúton Polgár felől Tiszaújváros irányába, megközelítőleg 85-90 km/h sebességgel. Az útszakaszra engedélyezett legnagyobb haladási sebesség 90 km/h.

A főút 23. kilométerszelvényéhez érve a vádlott a figyelmét mobiltelefonjára irányította, ezért nem követte a főút vonalvezetését és fokozatosan áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol frontálisan összeütközött a szembejövő, 80 km/h körüli sebességgel Tiszaújváros felől közlekedő személygépkocsival.

Az ütközés hatására a vádlott autója megpördült és az úttest közepén állt meg, míg a sértett gépkocsija a menetiránya szerinti bal oldali útárokba sodródott és megállt. A vétlen gépjármű jobb első ülésén utazó 20 éves lány a baleset során olyan súlyos traumás sérüléseket szenvedett, hogy 2019. május 27-én a kórházban elhunyt. A lány 20 éves barátja és édesanyja, az autót vezető 44 éves nő a balesetben súlyos sérüléseket szenvedtek. A vádlott 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A baleset során mindkét gépjárműben utazók becsatolt biztonsági övvel közlekedtek – fogalmaz a vád.

A vádlott cselekményével megszegte a KRESZ-t, mely szerint „járművel a forgalmi, az időjárási és látási viszonyoknak, továbbá az útviszonyoknak (az út vonalvezetésének, az útburkolat minőségének és állapotának) megfelelően kell közlekedni; figyelemmel kell lenni a jármű sajátosságaira, az utasokra és a rakományra”, „járművel az úttesten – az előzés és a kikerülés esetét kivéve – annak menetirány szerinti jobb oldalán, az út- és a forgalmi viszonyok szerint lehetséges mértékben jobbra tartva kell közlekedni”.

A vádiratban az ügyészség hosszabb próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetést indítványozott, valamint azt, hogy a bíróság hosszabb időtartamra tiltsa el a vádlottat a közúti járművezetéstől.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

A bíróság épületében, így a tárgyalóteremben is saját, szájat és orrot takaró maszk, a személyek közötti 2 méteres védőtávolság betartása és a kihelyezett kézfertőtlenítő használata kötelező. Kérjük a járványügyi szabályok maradéktalan betartását!

Kérjük a médiatartalom-szolgáltatók munkatársait, hogy jelenléti szándékukat előzetesen regisztrálni szíveskedjenek a Debreceni Törvényszék Sajtóosztályának munkatársainál. A részvételi szándékot legkésőbb az eljárási cselekményt megelőző napon 16 óráig szíveskedjenek jelezni emailben a dobod@debrecenit.birosag.hu -n vagy a 30/748-3847 telefonszámon.  A regisztráció hiánya esetén a médiatartalom-szolgáltató munkatársa az épületbe nem léphet be.