48 rendelés, több millió forint kár

Tárgyalás időpontja: 
2020. szeptember 29., kedd 09.00
Ügy tárgya: 
Csalás bűntette
Ügyszám: 
B. 1073/2018
Tárgyalás helyszíne: 
Debrecen, Arany János u. 25-31.
Tárgyaló: 
Fszt./31-es tárgyaló
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség vádirata szerint a vádlott 2014 januárjától egy kft. alkalmazásában állt, mint konyhafőnök. A munkaszerződés alapján a férfi három debreceni étteremben is dolgozhatott, illetőleg a feladatai közé tartozott az árubeszerzés, tárolás és az áruk rendeltetésszerű felhasználása.

A vádlott munkaviszonya 2015 márciusában megszűnt, azonban ezt követően 2015. március 25. napjától 2016. augusztus 3-ig a beszállító cég előtt azt a látszatot keltette, hogy továbbra is ő az étterem séfje. Ez idő alatt a vendéglátóhely nevében, annak pecsétjével ellátott szállítólevélen adta le a megrendeléseket, de az árut már rendszeres haszonszerzésre törekedve maga szállította el a beszállító cég telephelyéről, és azzal sajátjaként rendelkezett. Ezen időszak alatt a férfi összesen 48-szor adott le rendelést, az általa elvitt áru értéke meghaladta a 12 millió forintot – fogalmaz a vád.

 

Az ügyészség szerint a számlák nagy részét – több mint 7 millió forintot – a vádlott volt munkáltatója folyamatosan kifizette a beszállító cégnek, a csalás észlelése után pedig a szállítóleveleken szereplő kiadott áruk vonatkozásában a beszállítót mintegy 5 millió forint kár érte.

A számlákhoz tartozó szállítólevelekről megállapítást nyert, hogy az azon szereplő megrendelések nem valósak, a 42 éves vádlott azokon a volt munkaadója bélyegzőjét használta, amit a vádbeli időszakban már nem használhatott volna.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

Ítélethirdetés várható.

A bíróság épületében, így a tárgyalóteremben is saját, szájat és orrot takaró maszk, a személyek közötti 2 méteres védőtávolság betartása és a kihelyezett kézfertőtlenítő használata kötelező. Kérjük a járványügyi szabályok maradéktalan betartását!

Kérjük a médiatartalom-szolgáltatók munkatársait, hogy jelenléti szándékukat előzetesen regisztrálni szíveskedjenek a Debreceni Törvényszék Sajtóosztályának munkatársainál. A regisztráció hiánya esetén a médiatartalom-szolgáltató munkatársa az épületbe nem léphet be. A bíróság a járványügyi intézkedés megtartása érdekében vagy egészségügyi válsághelyzettel összefüggő más okra figyelemmel hivatalból vagy az ügyész, a vádlott, a védő, a sértett, illetve a vagyoni érdekelt és az egyéb érdekelt indítványára meghatározhatja a hallgatóság létszámát a tárgyaláson.

Eljáró bíróság: