A vád: plakátok nem létező rendezvényekről, polgármesteri jutalom, önkormányzat pénzén vásárolt háztartási eszközök saját használatra

Tárgyalás időpontja: 
2020. március 4., szerda 08.30
Ügy tárgya: 
Költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények
Ügyszám: 
B. 822/2019.
Tárgyalás helyszíne: 
Debrecen, Arany János u. 25-31.
Tárgyaló: 
I. emelet/151-es tárgyaló
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

Előkészítő ülést tart a Debreceni Járásbíróság annak a két vádlottnak az ügyében, akikkel szemben folytatólagosan elkövetett nagyobb vagyoni hátrányt okozó, költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ügyészség.

Az elsőrendű vádlott a 2010. évi önkormányzati választások során először lett Álmosd főállású polgármestere, majd 2014-ben megtartott önkormányzati választásokat követően újra megválasztották. Ezen tisztségét a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2017. június 1-jén meghozott ítéletével, - mely a Debreceni Törvényszéken 2017. október 12-én jogerőre emelkedett – megszüntette. A másodrendű vádlott 2015. július 1-jétől volt Álmosd Község főállású jegyzője.

A vádirat szerint 2014. és 2015. évben a polgármester K. I. utasította az önkormányzat hivatalának egyik dolgozóját, hogy készpénzfelvételi utalványt állítson ki a részére. Ennek birtokában a vádlott az önkormányzati bankszámláról a rajta szereplő összeget a pénzintézetben felvette, azt azonban a házipénztárba már elmulasztotta befizetni, az kizárólag csak „papíron” bevételezte, majd vásárlás előleg címén kiadásként könyvelte le. K. I. 2015-ben az általa felvett előleggel többszöri felszólítást követően csak 2016 januárjában számolt el és olyan rendezvényekhez kapcsolódó számlákat, promóciós anyagokat csatolt be, amelyeket valójában Álmosdon meg sem rendeztek. Ugyan ez volt a helyzet a 2012. évi, a 2013. évi és a 2014. évi rendezvényszámlákkal és okiratokkal kapcsolatban. A „megtartott” rendezvényekről és a felhasznált forrásokról a képviselő-testületet a polgármester nem tájékoztatta, ezáltal megsértette a vagyonkezelés irányadó szabályait. Az adatok szerint a számlákat, amelyek élelmiszer vásárlásokról szóltak, egyébként egy egyéni vállalkozó állította ki, aki gazdasági kapcsolatban volt az önkormányzattal. Az ügyészség szerint az akkori polgármester úgy próbálta azt a látszatot kelteni, hogy a rendezvények megvalósultak, hogy a pénzügyi elszámoláshoz kapcsolódó számlákon kívül egy önkormányzati dolgozót arra utasított, hogy utólagosan készítsen plakátokat a hivatali számtógépén a rendezvényekről.

Egy másik vádpont szerint K. I. kezdeményezésére 2015. december 21-én a másodrendű vádlott utasította a hivatal kifizetést ellátó köztisztviselőjét, hogy polgármesteri jutalom címén az elsőrendű vádlott részére bruttó 448.726 forint kerüljön kifizetésre. Ezt az utasítást írásba adta és kézjegyével ellátta. A polgármester számlájára képviselő-testületi határozat nélkül a nettó összeg át lett utalva, azonban a kifizetés jogszerűtlen volt, a másodrendű Cs. L.-nek sem jogszabályi, sem belső szabályzati felhatalmazása nem volt, hogy ilyen utasítást adjon.

Az elsőrendű vádlott 2015-ben a képviselő-testület, illetve az önkormányzat előzetes vagy akár utólagos jóváhagyása nélkül több háztartási eszközt, köztük egy konyhai robotgépet, gőzölős vasalót, továbbá egy LCD televíziót, egy Blu-Ray lejátszót és még egy forróvíztárolót is vett önkormányzati pénzen. A közel 370.000 forint értékű tárgyi eszközöket be sem mutatta, azok leltárba vétele kizárólag a számlák alapján történt, a nyilvántartásuk lapjának megjegyzés rovatába csak annyi szerepelt, hogy a polgármester személyes használatában.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

Előkészítő ülés.

Eljáró bíróság: