Először bókolt a nőnek, majd később a fülkéből nem engedte ki és kést fogott rá

Tárgyalás időpontja: 
2019. december 5., csütörtök 13.00
Ügy tárgya: 
Személyi szabadság megsértésének bűntette és más bűncselekmény
Ügyszám: 
B. 41/2019.
Tárgyalás helyszíne: 
Püspökladány, Kossuth u. 30.
Tárgyaló: 
1-es tárgyaló
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

Előkészítő ülést tart a Püspökladányi Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, akivel szemben személyi szabadság megsértése és más bűncselekmény miatt emelt vádat az ügyészség.

A vádirat szerint 2019. április 18-án a vádlott a Budapest-Záhony vonalon közlekedő személyvonaton utazott. A vonatra 10 óra 41 perckor Karcagon felszállt a sértett, majd a szerelvény Debrecen felé indult tovább. A fülkében a sértett egyedül utazott, amikor Püspökladány előtt a 41 éves férfi bement a nőhöz és szóba elegyedett vele. A vádlott egyre közelebb ült a nőhöz, akinek egyszer a térdére tette a tenyerét, majd folyamatosan bókolt neki. A megrémült nő közölte, hogy nem akar a férfival beszélgetni és megkérte, hogy hagyja őt békén. A vádlott ekkor elhagyta a fülkét, azonban később visszament és szexuális tartalmú kijelentéseket tett, majd megfogta a nő combját. A félelemtől remegő nő hirtelen felállt és távozni akart a fülkéből, ekkor a férfi elővett egy 8,5 centiméter pengehosszúságú rugós kést, amit kinyitott és közölte a nővel, hogy nem megy sehova. A vonat ekkor Kaba állomáson állt, a vádlott a kést mellmagasságban tartotta, a nőt nem engedte ki a fülkéből és ismét szexuális aktusra utaló kijelentést tett. A sértett ijedtében segítségért kiáltott, amelynek hatására a férfi megijedt és elhagyta a fülkét. A vádlott Debrecenben leszállt, majd bement egy vendéglátóhelyre, ahol a sértett és a jegyvizsgáló bejelentése alapján a helyszínre érkező rendőrök elfogták. A sértett a sérelmére elkövetett szeméremsértés vétsége magánindítványt terjesztett elő a vádlottal szemben.

Az ügyészség a vádlottal szemben indítványozza, hogy letartóztatását az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig tartsa fenn, halmazati büntetésül börtönbüntetésre ítélje és tiltsa el a közügyek gyakorlásától.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

Előkészítő ülés. Az előző előkészítő ülés elmaradásának oka az volt, hogy a vádlott letartóztatását az elsőfokú bíróság fenntartotta, azonban ezt a végzést a vádlott megfellebbezte. A kitűzött időpontig a másodfokú bíróság a végzést még nem bírálta el, amely azóta megtörtént, a bíróság a letartóztatást fenntartotta.