Hajnyírásból lett iskolai bántalmazás

Tárgyalás időpontja: 
2019. március 18., hétfő 13.00
Ügy tárgya: 
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmény
Ügyszám: 
Fk. 1428/2018.
Tárgyalás helyszíne: 
4024 Debrecen, Arany János u. 25-31.
Tárgyaló: 
Fszt./15. tárgyaló
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

A Debreceni Járásbíróság tárgyalást tart annak a két vádlottnak az ügyében, akik ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat az ügyészség. A vádirat szerint 2018. május 29-én a sértett hajvágó géppel megnyírta egy kiskorú ismerőse haját. A frizura nem tetszett a kiskorú 19 éves testvérének, az I. r. vádlottnak, aki felháborodásának hangot is adott. A kiskorú testvérei az I. r. és a II. r. 17 éves vádlott másnap 8 óra körül bementek a hajdúhadházi általános iskolába, majd az osztályterembe matematika óra közben berontva kérdőre vonták a sértettet a testvérük hajának megnyírása miatt. Az órát tartó tanár rászólt a két vádlottra és kiküldte őket a teremből, azonban az I. r. vádlott odalépett a kiskorú sértetthez, akit megöléssel fenyegetett, majd ököllel többször megütött. Eközben II. r. vádlott társát figyelemmel kísérte és a bántalmazásra biztatta. A tanár ismét felszólította a vádlottakat a tanterem elhagyására, illetve megpróbálta arrébb tolni I. r. vádlottat a sértettől – fogalmaz a vád.

 

A tanterembe érkezett ekkor a testnevelő tanár és az igazgató-helyettes, akik nyomatékosan felszólították a vádlottakat, hogy távozzanak az iskolából, ekkor az I. r. vádlott az igazgató-helyetteshez lépett, akinek a felkarját két kézzel megragadta, majd eltolta, közben hangosan kiabált, mert ő szerette volna a hajnyírásból eredő konfliktust rendezni. Az I. r. és II. r. vádlottakat végül kitessékelték az iskolából és értesítették az esetről a rendőrséget. A vádirat szerint a kiskorú sértett a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, míg az igazgató-helyettes nem sérült meg.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

Tárgyalás - amennyiben a bizonyítási eljárás befejeződik, perbeszédek és határozathirdetés várható.

Eljáró bíróság: