Közös italozás fajult emberöléssé Debrecenben

Tárgyalás időpontja: 
2018. szeptember 19., szerda 13.00
Ügy tárgya: 
Aljas indokból, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények
Ügyszám: 
B.342/2018.
Tárgyalás helyszíne: 
Debrecen, Széchenyi u. 9.
Tárgyaló: 
I/126.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség vádirata szerint a vádlott 2017 nyarán egy nyíregyházi hajléktalan szállóról átköltözött egy debreceni hajléktalan szálóra. A férfi a városban alkalmi munkákat végzett, majd a kapott pénzt italra és gyógyszerre költötte. K. A. 2018. február 18-án Debrecen főterén észrevette a sértettet, akivel előtte már többször találkoztak és megkínálták egymást itallal. A beszélgetés során a férfi és a nő megállapodtak abban, hogy együtt kimennek a Nagyerdőre, ahol közösülni akartak. A 33 éves férfi és a sértett gyalog indultak útnak, amely során tovább ittak a náluk lévő borból, így mire kiértek az erdőbe, addigra mindketten nagyon ittas állapotba kerültek. Az állatkerttel szemben lévő stadionnál lefordultak balra és bementek az erdőbe, ahol megpróbáltak közösülni, mely nem sikerült. A sértett közölte, hogy ezt abba akarja hagyni, mire szóváltás alakult ki köztük. K. A. ekkor agresszív lett, majd dulakodni kezdtek, amely során mindketten a földre kerültek. A vádirat szerint a földön fekvő nőt a férfi ököllel megütötte és továbbra is próbált a sértettel közösülni, mely eredménytelen maradt. A 33 éves férfi áldozatát ököllel állon vágta, majd alkarjával a nő nyakára ránehezedett. A vádlott egy idő után már csak azt vette észre, hogy a sértett nem lélegzik. Mikor a férfi rájött arra, hogy mit tett, felöltözött és a helyszínről a hajléktalan szállóra távozott. A nő holttestére járókelők találtak rá, akik értesítették a rendőrséget.

A vádlott cselekményével az átlagot lényegesen meghaladó testi és lelki gyötrelmet okozott, amely a szokásostól eltérő lelketlenséggel, a sértett emberi méltóságának megalázásával történt – fogalmaz az ügyészség.

A vádirat szerint a férfi 2018. február 20-án délután Debrecen belvárosában nyolc nőt és egy az édesanyjával sétáló 13 éves gyermeket bántalmazott úgy, hogy minden előzetes szóváltás nélkül ököllel arcon ütötte őket. Az egyik sértett nem vesztette el lélekjelenlétét és felhívta a segélyhívót, majd a kiérkező rendőrök a férfit a helyszíntől nem messze elfogták.

A nők és a gyermek nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek, azonban figyelemmel a bántalmazás módjára, mértékére és a sérült testtájékokra megállapítható, hogy a vádlott szándéka a sértetteknek nyolc napon túl gyógyuló sérülés okozására irányult – tartalmazza a vádirat.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

Előkészítő ülés.

Eljáró bíróság: