Javítóintézetis ügy tárgyalása a javítóintézetben

Tárgyalás időpontja: 
2018. június 21., csütörtök 09.00
Ügy tárgya: 
Súlyos testi sértés
Ügyszám: 
Fk. 589/2018.
Tárgyalás helyszíne: 
Debreceni Jávítóintézet, Böszörmény út 173.
Tárgyaló: 
fszt.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

Újabb kihelyezett tárgyalást tart a Debreceni Járásbíróság a Debreceni javítóintézetben. Az ügy több szempontból is kapcsolódik az intézményhez: az eljárás vádlottja és sértettje is a javítóintézet lakója.

 

A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség vádirata szerint a fiatalkorú M.L. 2017 őszén a sértetthez hasonlóan előzetes letartóztatását töltötte az EMMI Debreceni Javítóintézetében, mindketten ugyanabban a csoportban voltak. 2017. október 26-án reggel a vádlott és a kiskorú B.S. szóváltásba keveredett egymással, majd lökdösődni kezdtek. Az incidensnek egy társuk vetett véget, aki a fiúk közé állt és szétválasztotta őket. M.L. ekkor a fürdőszobába, B.S. a nappali szobaként használt helyiségbe ment. Rövid idő múlva a vádlott a mosdóból a nappaliba sietett, odalépett a 17 éves sértetthez és hirtelen ököllel nagy erővel arcon ütötte – írja a vád. A sértettnek a bántalmazás következtében a szeménél eltört az arccsontja, a sérülésből egy – másfél hónap alatt gyógyult fel.

 

A Debreceni Törvényszék és az Emberi Erőforrások Minisztériuma Debreceni Javítóintézete 2016. novemberében kötött országosan is példa nélküli együttműködési megállapodást a gyermekbarát igazságszolgáltatás jegyében. Az együttműködés értelmében a bíróság azóta félévente legalább egy alkalommal a javítóintézetben tárgyal, vagy hirdeti ki ítéletét. Kihelyezett tárgyalásra többek között akkor kerül sor, ha olyan fiatalkorú sérelmére követték el a bűncselekményt, aki a javítóintézetben él, vagy ha olyan gyakran előforduló, erőszakos vagyon elleni bűncselekmények (rablás, zsarolás, kifosztás) ügyében zajlik a büntetőeljárás, melynek érintettje szintén a javítóintézet lakója.

 

Az első ítélethirdetés 2017 májusában volt a javítóintézetben. Akkor a a Debreceni Törvényszék másodfokú tanácsa egy rablás ügyében hirdette ki jogerős határozatát. A másodfokú bíróság helybenhagyta a Berettyóújfalui Járásbíróság ítéletét, és 2 év 10 hónap fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte azt a fiatalt, aki 2015 októberében rabolt ki egy fiút fényes nappal, Berettyóújfaluban. V. A.-t a bíróság bűncselekmény felismerésére és elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettében mondta ki bűnösnek, és a szabadságvesztés mellett 3 évre a közügyek gyakorlásától is eltiltotta. Miután V. A. próbaidő alatt követte el a bűncselekményt, ezért a korábban kiszabott javítóintézeti nevelés hátra lévő részét a törvényszék szabadságvesztésre változtatta át, amelyet a vádlottnak fiatalkorúak börtönében kell letöltenie.

A rendhagyó tárgyaláson a Debreceni Javítóintézet csaknem 60 lakója vett részt, többségük akkor látott először bírósági tárgyalást. A Debreceni Javítóintézet lakóinak több mint a fele első bűntényes.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

1. tárgyalás

Eljáró bíróság: