Egy huszonéves halálát okozta a Böszörményi úton kisodródó autó

Tárgyalás időpontja: 
2018. április 9., hétfő 10.00
Ügy tárgya: 
Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége, halált okozó járművezetésének tiltott átengedése bűntette, ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége
Ügyszám: 
B. 1659/2016.
Tárgyalás helyszíne: 
Debrecen, Arany J. u. 25-31.
Tárgyaló: 
I/153.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség vádirata szerint S. Á. sem jogosítvánnyal, sem KRESZ ismeretekkel nem rendelkezett, így „alkalmatlan volt a gépjárművezetésre”.

2016. június elsején, hajnali ¾ 3 körül az elsőrendű vádlott barátjával Debrecenben, a Böszörményi úton közlekedett, a Honvéd temető irányába. Az autó vezetését két órával korábban Sz. K., a másodrendű vádlott engedte át neki, úgy, hogy nem győződött meg arról, barátjának van-e egyáltalán jogosítványa. Előtte együtt iszogattak egy Cívis utcai garázsban, ahová Sz. K. már eleve ittasan érkezett. Az ügyészség szerint a másodrendű vádlott tudott arról, hogy S. Á. is fogyasztott alkoholt.

Derült volt az idő, gyér volt a forgalom, működött a közvilágítás, száraz volt az út. S. Á. a vádirat szerint 50 km/h helyett 95 – 100 km/h sebességgel haladt, amikor a Böszörményi út 2. szám előtti balra ívelő kanyart nem tudta bevenni és a gépkocsival a belső sávból kisodródott. K.I. és Sz.N. sértettek két barátjukkal négyesben hazafelé tartottak és éppen az úttest jobb széle melletti füves területen voltak, amikor közéjük vágódott a kisodródott autó, és kettőjüket elgázolta. A gépkocsi egy fának ütközve, a tetejére borulva állt meg. A 28 éves K.I. a helyszínen életét vesztette, életének megmentésére esély sem volt. A másik gyalogos, a 19 éves Sz.N. súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, a lány hónapokig lábadozott. A balesetet okozó autó utasa – a másodrendű vádlott – szintén megsérült, S. Á. viszont megúszta kisebb zúzódásokkal és karcolásokkal – tartalmazza a vádirat.

Sz. K. közepesen ittas volt, S. Á. enyhe fokú alkoholos befolyásoltság alatt állt. Mindkét vádlott szervezetében a helyszíni gyors drogteszt THC-t mutatott ki, de „nem bizonyítható, hogy a cselekmény időpontjában kábítószertől bódult állapotban lettek volna” – írja a vád.

 

Az esetről annak idején sokan beszámoltak, íme egy írás közülük:

http://www.dehir.hu/debrecen/ejszakai-gazolas-a-boszormenyi-uton-meghalt...

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

Bizonyítási eljárás befejezése. Amennyiben nincs újabb bizonyítási indítvány, akkor perbeszéd és ítélethirdetés is lehet.

Eljáró bíróság: