Kést ragadott lakótársára

Tárgyalás időpontja: 
2017. április 26., szerda 08.30
Ügy tárgya: 
Védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette
Ügyszám: 
B.98/2017.
Tárgyalás helyszíne: 
4025 Debrecen, Széchenyi u.9.
Tárgyaló: 
I/123.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség vádirata szerint a vádlott a debreceni Bayk András kertben élt, őstermelőként állattartással foglalkozott. Élettársa halálát követően fogadta be a sértettet a házába abból a célból, hogy segítségére legyen a nagyszámú állat eltartásában és a ház körüli napi teendőkben. A vádlott korábban sem vetette meg az alkoholt, azonban élettársa halála után mértéktelenül sokat ivott, amit a lakókörnyezetében élő szomszédok is érzékeltek. A vádlott és sértett között napi rendszerességgel volt vita, illetve veszekedés. Ennek oka leginkább az volt, hogy ki mennyi alkoholt fogyasztott és attól mennyire került ittas állapotba. A vádlott nehezményezte a sértett munkához való hozzáállását, valamint azt, hogy a férfi nem járult hozzá a rezsiköltségekhez és az élelmezésükbe sem adott pénzt, így őt élősködőnek tartotta, s ezt a szomszédjai előtt többször is hangoztatta.

2016. június 28-án – a vádbeli cselekmény napján – a vádlott és a sértett szokásuknak megfelelően korán reggel felkeltek, majd a vádlott megjelent az egyik szomszédnál, s kölcsönkért kétezer forintot. A pénzzel elküldte a sértettet a boltba, hogy vegyen bort. Miután a férfi hazaért, mindketten ittak 2-2- pohárral belőle, majd az állatokkal kapcsolatos szokásos napi teendőiket végezték, azonban folyamatosan fogyasztottak alkoholt. 12-13 óra közötti időpontban a házban, annak egyetlen szobájában tartózkodtak, a déli órákban ugyanis mindig megpihentek – tartalmazza a vádirat.

Az addigra már erősen ittas állapotban lévő vádlott és az ugyancsak erőteljesen ittas sértett között, pontosan meg nem határozható okból kifolyólag vita alakult ki. A vádlott elhatalmasodott indulatában a teljesen leittasodott, heveny alkoholmérgezés állapotában lévő, ágyán fekvő sértettet egy 18,5 cm pengehosszúságú késsel egy alkalommal nagy erővel megszúrta. Az ágyon fekvő sértett – bár kezét felemelve igyekezett a vádlottat ellökni – nem tudta a szúrást kivédeni, illetve csak elenyésző módon tudott ellene védekezni. Arccal lefelé hasra leesett az ágya mellé, s ott rövid időn belül meghalt. A vádlott észlelte, hogy a sértett meghalt, felkapta a mobiltelefonját és sietősen átment a hátsó kertszomszédjaihoz, s közölte a házaspárral, hogy hívják a mentőket, mert leszúrta a sértettet. Együtt átmentek a házba, s a szomszéd azonnal értesítette a mentőszolgálatot. A kiérkező mentőorvos már csak a férfi halála bekövetkeztét tudta megállapítani. A vádirat szerint a sértett életét – nagy valószínűséggel- az azonnali, szakszerű orvosi beavatkozás sem menthette volna meg.

Vádlott: B.Ferenc

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

2017.04. 26. 08:30 - 1. tárgyalás

2017.04.27. 08:30 - 2. tárgyalás

Eljáró bíróság: