Debrecenben is terjesztették a győri drogot

Tárgyalás időpontja: 
2016. június 17., péntek 09.00
Ügy tárgya: 
Bűnszövetségben, kereskedéssel, jelentős mennyiségre elkövetett kábítószerrel visszaélés bűntette és más bűncselekmények
Ügyszám: 
B.212/2012.
Tárgyalás helyszíne: 
4025 Debrecen, Széchenyi u.9.
Tárgyaló: 
I/123.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség szerint az I.r. II.r. III.r. IV.r. és V.r. vádlott gyermekkoruk óta jó barátok voltak. A többiek ismerősként vagy a kábítószer termesztésével, terjesztésével összefüggésben kapcsolódtak a körbe.

A vádirati tényállás szerint az első- és a másodrendű vádlott, N. Zoltán és L. Gábor 2009 végén találta ki, hogy meglévő vagyonukat befektetve marihuána termesztő helyeket alakítanak ki, profi műszaki eszközökkel megteremtve az optimális feltételeket.  Győrben és környékén volt saját ingatlanjuk, illetve vásároltak újabbakat is több környező kistelepülésen – Győrság, Győrszemere, Győrújbarát - ahol komoly átalakításokba fogtak. A két barát a harmad, negyed és ötödrendű vádlottat a termesztendő marihuána gondozásával, leszüretelésével, kiszárításával és szelektálásával bízták meg. K. Attila Tibor, S. János és F. Csaba az értékesítési szándékról, részleteiről nem tudott, a két vádlott kapcsolatrendszerükről sem tájékoztatta őket. A marihuána palánták gondozásával megbízott vádlottak havonta 100 – 200.000 forintot kaptak munkájukért. Egy-egy ingatlanban több száz tő marihuánát neveltek, megteremtették a speciális hőmérsékleti és fényviszonyokat, olyan szabályozó rendszert építettek ki mindenhová, amely a megfelelő páratartalmat is biztosította. Számtalan eszközt, technikai berendezést szereztek be, amelyekből kialakították a professzionális rendszert. Az optimális világítást például úgy építették ki, hogy a mennyezetre szerelt síneken elektromos motor mozgatta az izzókkal felszerelt fényvetőket.

A vádirat szerint az első ültetvény 2010 nyarának végén fordult termőre, a vádlottak annak rendje módja szerint leszüretelték, majd felaprították, megszárították és elszállították.  Útközben egymást fedezve két autóval haladtak, hogy az előrébb járó feltérképezze, biztonságos-e az útvonal Győrújbarátig.

Elsőként 2010 októberében a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőrkapitányság Kábítószerbűnözés elleni Alosztálya csapott le a vádlottakra, miután azonban kiderült, hogy a terjesztés révén az ország más területeire is eljutott a kábítószer, a nyomozásba bekapcsolódtak többek között a Hajdú-Bihar és a Bács-Kiskun megyei, valamint a Soproni Rendőrkapitányság nyomozói is, feltérképezve a terjesztői és vásárlói vonalat.

A marihuánát a vádlottak első körben a VI.r. vádlottnak adták el, majd több állomáson keresztül jutott el egy gödöllői kollégiumba. Debrecenbe a XI. rendű vádlotton keresztül és a XIII. r. vádlott terjesztésével került, ahol újabb értékesítők közreműködésével jutott el a fogyasztókhoz.  A láncolat legelején legtöbbször Budapesten cserélt gazdát az áru, sokszor üdítőitalos dobozokba rejtve, például paradicsomlének álcázva Az ára mindeközben folyamatosan nőtt, az 1300-1400 forintos beszerzési ár után 1800 – 2000 forintért árulták grammját. A Nyugat-Magyarországon termesztett kábítószer döntő részét Győr és környéke mellett Budapesten és Debrecenben adták el.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Eljáró bíróság: