Halálos gázolás

Tárgyalás időpontja: 
2016. április 14., csütörtök 11.00
Ügy tárgya: 
Halált okozó, ittas állapotban elkövetett közúti járművezetés bűntette
Ügyszám: 
B.95/2015.
Tárgyalás helyszíne: 
4025 Debrecen, Arany János u. 25-31.
Tárgyaló: 
Fszt.29.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

A Debreceni Járási Ügyészség vádirata szerint 2014. szeptember 16-án este fél kilenc körül az I. r. vádlott a II. r. vádlott tulajdonát képező személygépkocsival Debrecen területén, a Külső-Létai úton a Lahner utca felől a Panoráma út irányába közlekedett. A gépjármű vezetését az I. r. vádlott részére a II. r. vádlott annak tudatában engedte át, hogy a férfi ittas állapotban van.

A Külső-Létai úton a Pajzsika utca 92. számú épület melletti útszakaszhoz érkezve a gépkocsi bal első részével figyelmetlensége és ittassága miatt az úttest közepén, a felezővonalnál elütötte a gyalogosan vele azonos irányban közlekedő B.B.-t, aki magával sodorta a tőle balra gyalogosan közlekedő Sz. J-t, és a kerékpárját toló H.S. gyalogost is.

E súlyos baleset következtében B.B. egy hónappal később kórházban életét vesztette, a másik két sértett 8 napon belül gyógyuló könnyebb sérüléseket szenvedett.

Az I. r. vádlott szervezetében a baleset időpontjában 2,92-3,16 ezrelék alkohol volt, mely súlyos fokú alkoholos befolyásoltságot eredményezett.

A baleset helyszínén az I. r. vádlott nem állt meg, utasával együtt gépkocsival hazamentek, s még ekkor sem tettek eleget segítségnyújtási kötelezettségüknek. Azon veszekedtek, hogy  a rendőrségre kellene menni, mert valakit elütöttek. Ezt követően mindketten lefeküdtek, majd velük szemben rendőri intézkedésre került sor – tartalmazza a vádirat.

A baleset bekövetkeztekor az úttest száraz volt, éjszakai fényviszonyok uralkodtak működő közvilágítás mellett. A gyalogosok elütése fékezetlen állapotban mintegy 50-55 km/h sebesség mellett történt. A gyalogosok a közvilágítás fényében 76-80 méterről már észlelhetőek voltak, így az I. r. vádlott az adott sebesség mellett lassító fékezéssel is féktávolságon kívül észlelhette volna a gyalogosokat.

Az ügyészség az I. r. vádlottat halált okozó, ittas állapotban elkövetett közúti járművezetés bűntettével és  a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével, míg a II. r. vádlottat halált okozó jármű vezetésének tiltott átengedése bűntettével, valamint segítségnyújtás elmulasztásának vétségével vádolja.

Vádlottak: I.r. P.O, II.r. T.I-né

 

 

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Eljáró bíróság: