Másodfokon a halálos sámsoni baleset

Tárgyalás időpontja: 
2015. május 21., csütörtök 13.30
Ügy tárgya: 
Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége
Ügyszám: 
Bf. 529/2014
Tárgyalás helyszíne: 
Debrecen, Széchenyi u. 9.
Tárgyaló: 
I/122.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

Első fokon 2014 június 16-án 10 hónap, 1 év próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a Debreceni Járásbíróság azt a férfit, aki tavaly januárjában tolatás közben a szemétszállító autóval nekinyomta kollégáját egy villanyoszlopnak Hajdúsámsonban. A férfi belehalt sérüléseibe. A bíróság a vádlottat emellett 2 év 6 hónapra eltiltotta a járművezetéstől és kötelezte a 193 ezer forintos bűnügyi költség megfizetésére.

Vágó Zsolt bíró indoklásában kiemelte: a vádlott elmulasztotta a KRESZ azon szabályának betartását, miszerint hátramenet esetén - ha azt a személy és vagyonbiztonság megkívánja - irányító személyről kell gondoskodni. A végzetes manőver idején ez mindenképpen indokolt lett volna, a hajdúsámsoni zsákutca ugyanis lejtett, az utat hó és jég borította, a villanyoszlop pedig csaknem két méterre állt a kerítésektől. A vádlott azonban éppen azt a kollégáját tévesztette szem elől, akinek irányítania kellett volna a tolatást. A bíróság a tanúvallomások alapján megállapította azt is, hogy a két segítő a tolatás megkezdése előtt leszállt a járműről, a sértett pedig már a manőver megkezdése után szállhatott vissza a fellépőre. A Debreceni Járásbíróság a szakértői véleményt elfogadva kimondta azt is: sem a visszapillantó tükrökben, sem a járműre felszerelt hátratekintő videorendszerben nem lehetett észlelni, hogy valaki tartózkodik a fellépőn. A szemétszállító járművön nem volt olyan biztonsági berendezés sem, amely letiltotta volna a tolatást, ha valaki a fellépőn áll.

A bíróság az ítélet kiszabásakor súlyosító körülményt nem talált. Enyhítő körülményként értékelte ugyanakkor azt, hogy a vádlott 36 éven keresztül, másfél millió kilométert vezetett balesetmentesen. Enyhítő körülménynek mondta ki ezen felül a bíróság a sértetti közrehatást is. A rakodó ugyanis tisztában volt azzal, hogy hátramenet közben a fellépőn senki nem tartózkodhat, ő mégis visszaszállt a kukásautóra. 

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője azonban fellebbezett, így jogerős döntés a Debreceni Törvényszéken születhet az ügyben.

Vádlott: Sz. Antal

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

Nyilvános ülés, másodfok

Eljáró bíróság: