Hamis húszezresekkel buktak le

Tárgyalás időpontja: 
2015. május 5., kedd 08.30
Ügy tárgya: 
Folytatólagosan, bűnszövetségben elkövetett pénzhamisítás bűntette
Ügyszám: 
B. 262/2014
Tárgyalás helyszíne: 
Debrecen, Széchenyi u. 9.
Tárgyaló: 
I/123.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség vádirata szerint T. Antal és K. János barátsága 2012 nyarán mélyült el, amikor szomszédokká váltak egy hajdúdorogi házban. Mindkét vádlott munkanélküli volt, az I.r. vádlott jelentős hitel-, közmű-, és mobilszolgáltatói tartozásokat halmozott fel, a II.r. vádlottat szülei tartották el.

2013 tavaszán került közöttük szóba először, hogy hamis pénzek eladásával javítanak majd anyagi körülményeiken, így elhatározták, hogy hamis bankjegyek előállításába kezdenek, illetve mindketten megpróbálnak vevőket keresni. T. Antal nyomtatóján be is szkenneltek és ki is nyomtattak két 10 ezer forintos bankót, amikre szórakozásból saját arcképüket rakták.

Az első hamis húszezres valamikor 2013 május-júniusában készült el, a bankjegyet a II.r. vádlott egy ismeretlen személynek adta át, aki azt tanácsolta, hogy tegyenek rá valamilyen fémszálat. A két vádlott ezt követően 15-20 darab 20 ezrest gyártott le, de a fémszálra nem tudtak jó megoldást találni, így elégették azokat. 2013 júliusában befutott egy vevőjelölt, így a két vádlott két hamis 20 ezrest készített, amelyeket egy nyíregyházi benzinkút parkolójában mutattak meg egy Csabi nevű férfinak. Ő ajánlotta, hogy a másolatra 2 ezer forintos bankjegyekről származó fémszálat rakjanak.

A vádirat szerint 2013 novemberében futott be „a nagy vevő”. Az I.r. vádlott kapott egy telefont, egy utólag be nem azonosítható férfi a Csabi nevű ismerősükre hivatkozva kért személyes találkozót, ahol aztán hamis húszezreseket rendelt a vádlottaktól.  A megbeszélés után a vádlottak 10 darab bankót gyártottak le és megbeszélték, hogy 40 ezer forintért fognak kérni érte. A korábbi tanácsnak megfelelően a kétezresekből tapétavágóval kivágták a fémszálat, és ráragasztották a fénymásolt húszezresekre. Pár héttel később az ismeretlen férfinak át is adták a szállítmányt és megkapták érte a 40 ezer forintjukat, amin felesben osztoztak. Rövid idő múlva a vevő újra jelentkezett, ekkor már két és félmillió forint értékben rendelt hamis 20 ezres bankjegyeket. A vádlottak elkészítették a 125 darab hamisítványt, és azt tervezték, hogy 900 ezer forintért értékesítik majd az ismeretlen vásárlónak – írja a vád.

2013. december 12-én egy hajdúnánási üzlet parkolójába beszélték le a találkozót. Az ismeretlen megrendelő és társa az I.r. vádlott autójában szemrevételezte az árut, majd saját kocsijukhoz indultak a vételárért. T. Antal is kiszállt az autóból és a vevők autója felé sétált, amikor a helyszínre érkeztek a rendőrök. T. Antal belső zsebéből előkerült a két és félmillió forint értékű hamis pénz, otthonában lefoglalták a gyártáshoz szükséges eszközöket, társa lakásában pedig egy hamis 10 ezresre bukkantak a házkutatás során.

Vádlottak: I.r. T. Antal, II.r. K. János

Az elfogásról annak idején rendőrségi videó is készült:

http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/p...

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

1. tárgyalás

Eljáró bíróság: