Ötvenszer szúrta meg hajléktalan élettársát

Tárgyalás időpontja: 
2015. április 27., hétfő 08.30
Ügy tárgya: 
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérlete
Ügyszám: 
B. 171/2015
Tárgyalás helyszíne: 
Debrecen, Széchenyi u. 9.
Tárgyaló: 
I/123
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség vádirata szerint N. Jácint 2012 januárjában szabadult Tiszalökről, ahonnan édesanyja debreceni, Nagy Sándor telepi lakásába költözött. Az asszony pár hónappal később meghalt, és miután fia nem dolgozott, nem tudta fizetni az albérleti díjat, így utcára került. Nappal a városban időzött, éjszakáit a hajléktalanszállón töltötte.

N. Jácint 2013 novemberében egy alapkompetencia oktatáson ismerkedett meg N. Judittal, aki iránt azonnal vonzalmat érzett. A nő édesanyjával lakott Pacon, ahová nem sokkal később a vádlott is odaköltözött. Az idős asszony sérelmezte, hogy lánya már nem vette ki a részét az otthoni munkákból, így a pár elköltözött a férfi "fogadott szüleihez". A hely szűkössége miatt azonban onnan is menniük kellett, így hajléktalan életmódot folytattak. Nappal üvegeket, dobozokat szedtek össze, az éjszakákat pedig a Nagyerdőn töltötték.

A sértett édesanyjához azonban visszajártak, és még feszültebb lett a kapcsolat, amikor 2014 nyarán az asszony kék - zöld foltokat fedezett fel lánya arcán, és ezt számon kérte a vádlotton. A vita tettlegességig fajult, az ittas vádlott többször is megütötte az asszonyt.

A vádlott és a sértett viszonya ebben az időszakban kezdett megromlani. A férfi egyre többet ivott, ittasan agresszívvé vált. Többször is bántalmazta a nőt, de az mindig megbocsátott neki, mert a vádlott azt ígérte, hogy megváltozik. Hajléktalan ismerőseik is többször látták a nyomokat, de a nő sosem tudta, merte elmondani azok valódi okát.

2014 júniusának végén a pár hajléktalan ismerőseit látogatta meg a stadionnal szemben lévő erdős területen. Az ott lakók egyike megsajnálta őket, és felajánlotta, hogy költözzenek melléjük egy sátorba. Még sátrat is adott kölcsön, a sértett és a vádlott mindössze egy matracot hozott magával. Június 30-án a vádlott meglehetősen sokat ivott, így estére kifejezetten ittas állapotba került. Kötekedni kezdett az asszonnyal, féltékenységi jelenetet rendezett. N. Judit egy ideig csendben tűrte a helyzetet, amikor azonban a férfi a sátor előtt tarkón ütötte a nála jóval alacsonyabb, gyengébb testalkatú sértettet, akkor már számon kérte rajta a kötekedés, bántalmazás okát. A vádlott ütésekkel reagált a kérdésre, mire a nő visszafutott a sátorba. N. Jácint is visszafordult, magához vett egy 11 centiméter pengehosszúságú kést, és szurkálni kezdte az asszonyt. A nőt az arcán, nyakán, mellkasán, hasán, combjain összesen 50-szer sebesítette meg - írja a vád. A sértett felkelni sem tudott, vérző sérüléseivel a sátorban töltötte az éjszakát.

Másnap gyalogos rendőrjárőrök keresték fel az erdőben élő hajléktalanokat, ők fedezték fel a sátorban a magatehetetlen sértettet, akihez azonnal mentőt hívtak. Igazoltatták a vádlottat is, aki azt mondta: előző este külföldiek támadtak az asszonyra az Egyetem sugárúton, ő maga hozta haza, és nem gondolta, hogy ennyire súlyosak a sérülései.

A sértettet a mentő a Kenézy Kórház traumatológiájára szállította, ahol életmentő hasi - és mellkasi műtétet hajtottak rajta végre.

Egy korábbi beszámoló a bűncselekményről:

http://www.haon.hu/otven-kesszurassal-akart-vegezni-vele/2809286

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

1. tárgyalás

Eljáró bíróság: