Szóviccet csinált a holokausztból

Tárgyalás időpontja: 
2015. február 24., kedd 08.00
Ügy tárgya: 
Nemzetiszocialista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása
Ügyszám: 
B. 1595/2014
Tárgyalás helyszíne: 
Debrecen, Iparkamara u. 1.
Tárgyaló: 
fszt. 20.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

A Debreceni Járási Ügyészség vádirata szerint a Jobbik Magyarországért Mozgalom debreceni alapszervezete 2014. január 12-én a Don-kanyarnál elhunyt katonákra emlékezett Debrecenben, a Medgyessy sétányon lévő katonai emlékműnél. A rendezvényt 22 rendőr biztosította, az eseményen 30-40 ember vett részt. Közterület lévén a közelben bárki észlelhette az eseményt, így a rendezvény az ügyészség álláspontja szerint nagy nyilvánosság előtt zajlott.

A megemlékezésen többek között Ágoston Tibor - önkormányzati képviselő - is felszólalt. Beszédében elmondta: 2014-ben Magyarország a háborúban elesett magyar hősökről és a holokausztról emlékezik majd meg. A vád szerint “szándékos szótévesztéssel és gunyoros hangnemben” a holokausztról a következőket mondta: “Magyarország 2014-ben két nagy rendezvényre, megemlékezésre készül. Az egyik a magyar áldozatok, a hősök, az elesettek, a másik pedig a hollókamu, bocsánat hollókaszt. Még mindig nem jó. A holokaszt – szándékos volt, elnézést kérek érte – és annak áldozataira való megemlékezés” – idézi szó szerint a vádirat.

Az ügyészség szerint Ágoston Tibor ezzel jelentéktelen színben tüntette fel a második világháború alatt, a nemzetiszocialista német kormány által eltervezett és irányított népirtást,a holokausztról nagy nyilvánosság előtt “lekicsinylően és gúnyos szóvicc” formájában tett említést.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

1. tárgyalás (ítélethirdetés is lehet)

Eljáró bíróság: