Bíróság előtt a törvényszék fenyegetője

Tárgyalás időpontja: 
2015. január 21., szerda 08.00
Ügy tárgya: 
Közveszéllyel fenyegetés bűntette
Ügyszám: 
B. 1833/2014
Tárgyalás helyszíne: 
Debrecen, Iparkamara u. 1.
Tárgyaló: 
Fszt. 35.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

A Debreceni Járási Ügyészség vádirata szerint K. Géza 2014. május 15-én Debrecenben, egy Faraktár utcai nyilvános telefonfülkéből felhívta a Miskolci Segélyhívó Központot. Az operátortól azt kérte, hogy kapcsolja neki a Debreceni Rendőrkapitányságot, az operátor azonban szerette volna megtudni tőle, hogy milyen ügyben kéri a rendőrséget. A vádlott erre azt felelte: “ 13.00 órakor bomba fog robbanni a Széchenyi utca 9. szám alatt, a bíróságon”. A férfi ezek után letette a telefont és elhagyta a helyszínt.

A vádlott fenyegető bejelentése alapján ki kellett üríteni a Széchenyi utcai épületet, ahol a Debreceni Törvényszék és a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség működik. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység Irányítási Központja teljes létszámmal kivonult, lezárta és átvizsgálta az épületet. A rendőrök nem találtak bombát az épületben, a fenyegetés valótlannak bizonyult.

Az ügyészség szerint a vádlott kijelentése megzavarta a köznyugalmat.

Vádlott: K. Géza

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

1. tárgyalás (nem kizárt, hogy ítélet is születhet benne)

Eljáró bíróság: