Ütötte - vágta - szúrta, amivel csak tudta

Tárgyalás időpontja: 
2014. szeptember 22., hétfő 09.00
Ügy tárgya: 
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmény
Ügyszám: 
B. 345/2012
Tárgyalás helyszíne: 
Debrecen, Széchenyi u. 9.
Tárgyaló: 
I/123
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség szerint a vádlott és a sértett gyermekkoruk óta ismerték egymást, többször éltek együtt, L. Kálmánt a nőhöz szoros érzelmi szálak fűzték.

Egy közösen elkövetett bűncselekmény miatt mindketten rács mögé kerültek, az asszony azonban hamarabb szabadult és összeköltözött egy másik férfival. L. Kálmánt 2010 őszén engedték ki a BV-ből, a férfi Debrecenbe jött, hogy felmelegítse kapcsolatát a sértettel. Az asszony szakított is új élettársával, egy hónap után azonban újra otthagyta L. Kálmánt és visszatért korábbi párjához. A vádlott nem akart belenyugodni a szakításba, közös ismerőseik által kereste a nőt. A pár elhagyott belvárosi ingatlanokban lakott, a romos házakba önkényesen költöztek be. 2011 február 9-én L. Kálmán megtudta, hol találja meg a sértettet, és ittas állapotban el is ment hozzájuk. A pár a világítás nélküli pincében tartózkodott, ahová L. Kálmán késsel a kezében érkezett. A vádlott minden szó nélkül megütötte “versenytársát”, majd közölte vele, hogy R. az ő nője, felejtse el, és ha nem ért a szóból, megöli őt – áll a vádiratban. Hozzátette azt is, hogy mostantól, miután kijött a börtönből, a “felesége” tabu. A férfi úgy reagált, hogyha így gondolja, akkor vigye. 5-10 perc múlva a vádlott az asszonnyal együtt távozott is, a közelben lakó unokatestvéréhez vették az irányt.

Útközben a vádlott végig bántalmazta az asszonyt, ütötte, rúgta, a haját tépte. A nő a bántalmazás miatt többször el is esett az utcán. Flakonos borral és pálinkával felszerelkezve érkeztek meg a rokonhoz, akinél tovább folytatódott a szóváltás. Miután távozni nem akartak, az unokatestvér  maga ment el inkább hazulról. Nem sokkal később a vádlot és a sértett is csapott egy kört a városban, az indulatok azonban nem csitultak akkor sem, amikor újra visszatértek a rokoni lakba. Az udvaron, majd a lakásban is folytatódott az öklözés, aztán a bántalmazás konyhában hágott tetőfokára. L. Kálmán az ágyra került sértettet minden keze ügyébe került eszközzel ütötte-szúrta: késekkel, villával, ollóval, vízforralóval, kitört létrafokkal, cigányfúróval, festőhengerrel. Egy idő után észlelte, hogy az asszony elveszítette az eszméletét, lelocsolta egy vödör hideg vízzel, de a nő nem tért magához. A vádlott az utcára kifutva egy  buszmegállóban várakozó férfit kért meg arra, hogy értesítse a mentőket és a rendőrséget. A mentősök azonban a  nőn már nem tudtak segíteni. A rendőrök a bántalmazót a helyszínen fogták el. A vádirat hosszan taglalja az asszony sérüléseit: összesen 101 sérülést talált rajta az orvos szakértő, emellett azonban combcsont, orrcsont és bordatörést, valamint lép, vese és tüdősérüléseket is megállapítottak. A vádhatóság szerint L. Kálmán rendkívüli embertelenséggel, brutalitással, gátlástalanul, emberi mivoltából kivetkőzve követte el a bűncselekményt.

Vádlott: L. Kálmán

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

Ítélethirdetés

Eljáró bíróság: