Kitartó és embertelen bántalmazás

Tárgyalás időpontja: 
2014. június 6., péntek 09.00
Ügy tárgya: 
Nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete és más bűncselekmények
Ügyszám: 
B. 295/2011.
Tárgyalás helyszíne: 
Debrecen, Széchenyi u. 9.
Tárgyaló: 
I/123.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

Vádlottak: I.r. M. Béla + 3 fő

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség szerint az ügy négy vádlottját rokoni, szomszédi és baráti szálak fűzik egymáshoz, az I. és a II.r. vádlott unokatestvérek, a IV. r. az I.r. nővére. Az ügy két bűncselekmény egyesített eljárása.

Az egyik 2009. október 26-án történt, amikor a II.r. R. Kálmán és a III.r. L. Mária biciklivel Váncsodról Gáborjánba indult családlátogatásra. A helyi kiskocsmánál futottak össze M. Bélával, aki szintén kerékpárral, szintén rokonlátogatásra, szintén Gáborjánba tartott, így együtt vágtak neki az útnak. Menet közben derült ki, hogy L. Mária haragszik R. Kálmánra, mert a férfi indulásuk előtt játékgépen több ezer forintot vesztett. A beszélgetés során került szóba a későbbi sértett, akiről a III.r. vádlott azt mondta, biztosan van pénze, hiszen korábban már több ismerősének, családtagjának is hitelezett, ráadásul aznap kapott nyugdíjat. L. Mária ajánlotta a két férfinak, hogy menjenek be az idős sértetthez és szerezzenek tőle pénzt. Gáborjánban aztán rövid családi kitérő után lefixálták a részleteket. Abban állapodtak meg, hogy az idős emberhez az I.r. vádlott megy be, a II.r. pedig kint marad az utcán őrködni. M. Béla egy 44 centiméteres szerszámnyelet is magával vitt, fejére pedig csuklyaként fekete-fehér műszálas pulóverének ujját húzta, amit még útközben tépett le direkt ezzel a céllal. A 67 éves sértett éppen vacsorát készített, amikor az akkor 27 éves M. Béla rátörte a ház ajtaját. Rászólt az I.r. vádlottra, hogy távozzon a házából, ő azonban válaszul többször nagy erővel fejen ütötte az idős férfit. A sértett elesett, igyekezett védekezni, próbált a fotel alá behúzódni a folyamatos bántalmazás elől, és közben hangosan segítségért kiabált. A betolakodó végül meghátrált, és félve a tettenéréstől, zsákmány nélkül kimenekült a házból. Az idős ember a fiától kért telefonon segítséget, aki szólt a rendőröknek és a mentőknek is. A sértett a bántalmazás után életveszélyes, sokkos állapotba került. Az ügyészség szerint M. Béla a bántalmazást “kitartó és embertelen” módon követte el.

A másik bűncselekmény időpontja szintén 2009 őszére tehető. M. Matild - az I.r. vádlott nővére - öccséhez hasonlóan rendszeres jövedelem nélkül, alkalmi munkából élt. Ő ismerte azt a biharkeresztesi, egyedül élő 87 éves asszonyt, aki jó kapcsolatot tartott fenn a környéken élő, nehéz sorsú, roma családokkal. Azt feltételezték róla, hogy miután takarékos életmódot folytatott, bizonyára jó anyagi körülmények között él, és megtakarításai, értékei is vannak. M. Matild a hallottakat öccsével is megosztotta. 2009. november 7-én este M. Béla megjelent Biharkeresztesen, meglátogatta nővérét, majd - nővére tudta nélkül - az idős asszony házához ment. Berúgta a ház ajtaját és a hálószobába fekvő idős asszonyra támadt. Ököllel addig ütlegelte áldozatát, amíg eszméletét nem vesztette. Átkutatta a házat, végül az idős nő füléből kivett fülbevalóval távozott. Előtte azonban tisztítószert locsolt végig a padlón, hogy a nyomok azonosítását megnehezítse. A szoba padlóján fekvő idős asszonyra másnap délben az ebédkihordó talált rá, azonnal kórházba vitték, de a sértett az orvosi ellátás ellenére 4 nappal később meghalt.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

Ítélethirdetés

Eljáró bíróság: