Majdnem lincselés Pocsajban

Tárgyalás időpontja: 
2014. február 21., péntek 08.30
Ügy tárgya: 
Garázdaság, súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény
Ügyszám: 
B. 462/2013
Tárgyalás helyszíne: 
Berettyóújfalu, Kossuth u. 33.
Tárgyaló: 
fszt.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

Vádlottak: L. Gábor I.r. Gy. Tibor II.r. Gy. Zoltán III.r.

A Berettyóújfalui Járási Ügyészség vádirata szerint nagyszámú vendégsereg gyűlt össze egy családi esemény alkalmából 2013. június 8-án Pocsajban.

Miközben a vádlottak népes családja ünnepelt, a III.r. vádlott 6 éves, hallássérült unokája odakint kerékpározott. A kisfiú egy lejtős úton biciklizett egy fék nélküli kerékpárral. A sértett, Létavértes irányából jött Pocsaj felé, a kisfiú azonban nem vette észre a közeledő autóst. Az autós sem láthatta a gyermeket, a meredek úrszakaszra ugyanis a bokrok miatt nem lehetett rálátni. Bár az autós félrekapta a kormányt, a kisfiú nekicsapódott a félrekormányozott gépkocsinak, és eszméletét vesztette.

Az ünneplésben résztvevő vádlottak azonnal a baleset helyszínére siettek, és jöttek velük a felindult állapotba került rokonok is. Kiabálni kezdtek a sértettel, több felől elhangzott a „megölünk” kifejezés is – áll a vádiratban. A családtagok körbevették a sértettet, közülük elsőként a II.r. vádlott, Gy. Tibor ököllel arcon ütötte a férfit. Az I.r. L. Gábor is beszállt, tőle a sértett 2-3 ökölcsapást kapott. Valaki a jelenlévők közül kirúgta a sértett lábát, aki a földre került, de fel tudott állni. Ekkor fordulat következett be az események sorában: a II.r. vádlott a férfi védelmére kelt, igyekezett távol tartani tőle az I.r. vádlott mellett a többi támadót is. A hangulat eközben is felfokozott volt, az ügyészség szerint Az „agyonverünk” és „megdöglesz” kifejezések repkedtek a levegőben. A helyzet veszélyességét mások is felmérték, miközben ugyanis a III.r. vádlott, a kisfiú nagyapja a többieket biztatta és ő maga is próbált a sértett közelébe férkőzni, valaki mindig visszatartotta. Dühében a férfi autóját kezdte el rugdosni, még a jobb oldali ablakát is kitörte. Időközben kiérkeztek a rendőrök, de a nagyapa és még néhányan továbbra sem hagytak fel azzal, hogy a sértett közelébe jussanak. A rendőrök fellépése azonban megálljt parancsolt a további atrocitásnak, az egyenruhások a sértettet rendőrautóval távolabb vitték, így a vádlottak felhagytak a további bántalmazással, fenyegetéssel.

A sértett orrcsonttörést, arc és fejzúzódást szenvedett.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

1. tárgyalás

A bűncselekményről, a vádlottak előzetes letartóztatásáról a sajtó is beszámolt, egy példa: http://index.hu/belfold/2013/06/11/elozetesben_a_pocsaji_lincselok/