A gyanú szerint halált okozott egy extasy tabletta

A Debreceni Járásbíróság 2022. március 26-án egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 18 éves fiatalembernek, akit kábítószer-kereskedelem bűntettével és más bűncselekmény elkövetésével gyanúsít a rendőrség.

A megalapozott gyanú szerint az egyik debreceni kórház 2022. március 15-én arról tett bejelentést a rendőrségre, hogy az intézményben egy fiatal lányt kezelnek, aki a vizsgálatok alapján kábítószertől lett rosszul. Az egészségügyi intézmény ezt követően március 20-án arról adott tájékoztatást, hogy a szakszerű orvosi ellátás ellenére a fiatalkorú életét vesztette.

A beszerzett adatok szerint a lány 2022. március 14-én este szerzett két szem extasy tablettát, amelyek közül az egyiket ő, a másikat pedig barátnője vette be. A tablettától a 17 éves lány rosszul lett, elájult, mentőt kellett hozzá hívni.

A rendőrök azonosították azt a 18 éves fiút, akitől a gyanú szerint a fiatalok a kábítószert vásárolták. A debreceni nyomozók a gyanúsítottat 2022. március 24-én Püspökladányban elfogták és a Debreceni Rendőrkapitányságra előállították.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított az elfogását megelőző időszakban anyagi haszonszerzés végett kábítószer tartalmú anyagot szerzett be és Debrecenben – a fiatal lányokon kívül – több személy részére is továbbértékesített.

A bíróság álláspontja szerint megalapozottan feltehető, hogy a fiú bár büntetlen előéletű, azonban a kényszerintézkedés nélkül újabb, hasonló jellegű bűncselekményt követne el, valamint a büntetőeljárás során az általa ismert, információval rendelkező tanúkat, az eddig ki nem hallgatott személyeket megfélemlítené, befolyásolná így a bizonyítást megnehezítené.

A Debreceni Járásbíróság végzése nem végleges, mivel a gyanúsított és a védője fellebbezést jelentett be.