Még a kerítést is átszakította az ittas gépjárművezető

Beismerte a vádlott, hogy ittasan ült a volán mögé. A Debreceni Járásbíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzéssel döntött az ügyében.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a 32 éves vádlott 2021. január 23-án 23 óra körül egy személygépkocsival Hajdúsámsonban úgy vett részt a közúti forgalomban, hogy vezetése megkezdése előtt szeszes italt fogyasztott. A gépkocsi egy Kft. tulajdonát képezte, az egy debreceni férfi használatában állt, aki a vádlottnak jó ismerőse volt, együtt is dolgoztak. A gépjármű indítókulcsát a vádlott úgy szerezte, hogy kihasználta az ismerőse ittasságát, aki a történtekről nem sejtett semmit. A vádlott az engedély nélkül magához vett indítókulccsal a gépjárművet elindította, majd haladása során a Petőfi utcán, a jármű sebességét ittasságából eredően nem az út vonalvezetésének, illetve az időjárási viszonyoknak megfelelően választotta meg, ezért egy balra ívelő kanyarban lehaladt az útról, át a járdán, majd egy az út mellett található üzlet kerítését átszakította, és az ingatlan udvarán megállt. A helyszínre érkező rendőrök a férfival szemben alkoholszondát alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott. A vádlott szervezetében a baleset bekövetkezésének pillanatában legalább 1,14 g/l (ezrelék) véralkohol-koncentrációt eredményező szeszes ital fogyasztásából származó alkohol volt.

A Debreceni Járásbíróság ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége és jármű önkényes elvételének bűntette miatt a vádlottal szemben 440 ezer forint pénzbüntetést szabott ki és 2 év 2 hónapra eltiltotta a közúti járművezetéstől. A döntés jogerős.