Jogerősen elítélte a bíróság azt a három vádlottat, akik idős emberekre támadtak Debrecenben

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2021. november 17-én tartott nyilvános ülést annak a három vádlottnak az ügyében, akik 2018 januárjában több nőt is megtámadtak Debrecenben, akiktől elvették az értékeiket.

A törvényszék megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét, mivel a megvizsgált hét tényállás közül három esetben enyhébben minősítette a bűncselekményt. Közülük két esetben kifosztás helyett lopás, míg egy esetben a minősített rablás helyett annak alapesetét állapította meg a bíróság.

Az elsőrendű vádlottal szemben kiszabott fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés időtartamát ezért a bíróság 9 évről 8 évre, míg a másodrendű vádlott fegyházbüntetését 7 évről 6 év 4 hónapra enyhítette. A harmadrendű fiatalkorú vádlottal szemben alkalmazott 3 év javítóintézeti nevelés tartamát a törvényszék nem változtatta meg.

A bíróság által jogerősen megállapított egyik eset szerint az első- és másodrendű vádlott 2018. január 3-án este fél nyolckor Debrecenben, a Hatvan utcán sétáltak, amikor felfigyeltek egy nőre, aki velük szemben gyalogolt. A 26 éves férfi felismerte, hogy a sértett mozgása nehézkes, ezért az értékei elvételének megakadályozására csak korlátozottan képes. A férfi elhatározta, hogy a nő kezében tartott táskáját erőszakkal elveszi. A vádlott döntését közölte a társával, a 26 éves nővel is, aki az eseményeket végig követte. A férfi ezután sietősen megindult a sértett irányába, akinek a kezében lévő táskájára hirtelen ráfogott, majd egy erőteljes mozdulattal azt kirántotta. A nő ennek következtében egyensúlyát elvesztette, elesett, a táskáját már nem tudta tartani. A férfi a zsákmányával elszaladt, ezt látva pedig a másodrendű vádlott utána futott. A sértett táskáját később a vádlottak átkutatták, abból kivettek 3000 forint készpénzt, majd a táskát a benne lévő iratokkal, bankkártyával és más értéktárgyakkal együtt eldobták. Az eset során a sértett nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket szenvedett.

A két vádlott rovásán azonban több bűncselekmény is szerepelt, fiatalkorú társukkal a városban 2018 januárjában összesen további hat bűncselekményt követtek el nők sérelmére, akiktől elvették az értékeiket. Négy esetben a vádlottak erőszakot is alkalmaztak, így azok rablásnak minősülnek.

A bíróság ítélete jogerős és végrehajtható.