A bíróság elítélte az anyát és lányát, akik otthonukban kábítószert termesztettek

A Debreceni Törvényszék 2021. október 6-án, előkészítő ülésen hirdetett ítéletet annak a két vádlottnak az ügyében, akik nagy mennyiségű marihuánát termesztettek püspökladányi otthonukban.

Az anya és lánya a vádirattal egyezően elismerték a bűncselekmény elkövetését, tárgyaláshoz való jogukról pedig lemondtak, amit a bíróság végzésével elfogadott.

A törvényszék mindkét vádlottat különösen jelentős mennyiségű kábítószerre, társtettesként elkövetett kábítószer birtoklásának bűntettében mondta ki bűnösnek. Ezért az elsőrendű vádlottat 2 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre, míg a másodrendű vádlottat szintén 2 év börtönbüntetésre ítélte, azonban az ő büntetését 5 év próbaidőre felfüggesztette.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a 40 éves nő 2018 őszén Budapesten élt, de a hét egy részét Püspökladányban, édesanyja házában töltötte. A vádlott rendszeresen segítette édesanyját a megromlott egészségi állapota miatt és részt vett a családi vállalkozásban is. A nő 2018 őszén Budapesten ismeretlen forrásból kannabisz palántákat, valamint a növény termesztéséhez és neveléséhez szükséges berendezéseket vásárolt, amelyeket édesanyja püspökladányi családi házához szállított.

A két vádlott a kannabisz növények termesztésébe kezdtek. A szaporított növényeket előbb a házban felállított fóliasátorban nevelték, majd a kihajtást követően azokat elültették a kertbe. A 68 éves vádlott kezelte a fóliasátrakat és gondozta a növényeket. A vádlottak legalább háromszor szüretelték le a marihuána előállításához szükséges virágzatot és levelet. A rendőrség a vádlottak püspökladányi házában 2019. október 18-án tartott kutatást, amely során a kertből és a lakóház különböző helyiségeiből, továbbá a 40 éves vádlott budapesti lakásából is illegális növényeket foglaltak le.

Dr. Virágh Pál bíró csak a büntetés kiszabása körében tett indokolást. A vádlottak a tárgyalásról lemondtak, nem vitatták a bűncselekmény elkövetését. A bíróság elfogadta az elsőrendű vádlott védője által előadott enyhítő körülményeket, amelyeknek az ítéletben nagyobb nyomatékot tulajdonított. Ezért a bíróság eltért az ügyészi mértékes indítványtól - 3 év 6 hónap börtönbüntetés – és az elsőrendű vádlott személyi körülményeire, a büntetés egyéniesítése végett alacsonyabb tartamú büntetést szabott ki. A másodrendű vádlott esetében életkorára és egészségi állapotára tekintettel a bíróság is megfelelőnek tartotta a börtönbüntetés hosszabb, 5 év időtartamú próbaidőre történő felfüggesztését.

A Debreceni Törvényszék ítélete az elsőrendű vádlott vonatkozásában nem emelkedett jogerőre, mert az ellen az ügyész súlyosítás miatt fellebbezett, míg a nő és védője a döntést tudomásul vették. A másodrendű vádlott esetében az ítéletet az ügyész, a vádlott és védője is tudomásul vették, így az jogerőre emelkedett.