Jogerősen is javítóintézeti nevelést rendelt el a bíróság a „nádudvari lányverők” ügyében

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság a 2021. szeptember 21-én megtartott tanácsülésén, személyi szabadság megsértésének bűntette és más bűncselekmény miatt indult büntetőeljárásban a Hajdúszoboszlói Járásbíróság ítéletétében a bűncselekmény minősítését megváltoztatta, egyebekben az elsőfokú bíróság döntését helybenhagyta. A törvényszék álláspontja szerint a személyi szabadság megsértésének bűntette jelentős érdeksérelmet is okozott, ezért a bűncselekmény minősítése ennyiben változott és egészült ki.

A Hajdúszoboszlói Járásbíróság 2021. május 18-ai döntését a harmadrendű vádlott és védője, valamint az ügyész is tudomásul vette, így az ítélet vele szemben már akkor jogerőre emelkedett.

A két fiatalkorú lány és védőik fellebbezése kizárólag az ítélet enyhítésére irányult. A másodfokon eljáró törvényszék korlátozott felülbírálat keretében vizsgálta felül az elsőfokú döntést, amelynek eredményeként nem látott okot arra, hogy enyhébb intézkedést alkalmazzon.

A bíróság az elsőrendű vádlott esetében 1 év 6 hónap, míg a másodrendű vádlott vonatkozásában 1 év 2 hónap javítóintézeti nevelését jogerősen elrendelte.

A törvényszék által jogerősen megállapított tényállás szerint az akkor 15 éves vádlott 2018 augusztus végén ismerőseivel az egyik nádudvari általános iskola udvarán tartózkodott. Az utcán elhaladt mellettük egy erősen ittas állapotban lévő 65 éves férfi, aki a kerékpárját tolta. A fiatalabb vádlott odament és belekötött a sértettbe, kiabált és szitkozódott, majd az arcán megütötte. A bűncselekmény közben a társaságában lévő fiatalkorú fiú mindvégig biztatta. Az ütéstől a földre esett férfit a lány kétszer megrúgta, a fejre mért rúgás miatt a sértett az eszméletét is elveszítette. A lány olyan erővel rúgta meg a sértettet, hogy a cipője elszakadt. A helyszínen tartózkodó ismerősük mobiltelefonjával rögzítette a bántalmazást, majd azt egy ismeretlen személy feltöltötte az internetre.

A 15 és 17 éves vádlottak 2019. február 25-én 19 óra körül ittas állapotban Nádudvaron, a buszvégállomáson tartózkodtak, amikor észrevették, hogy ismerősük és a sértett, valamint annak barátnője a közeli játszótéren egy hintában ül. A vádlottak egy korábbi nézeteltérés miatt rátámadtak a fiatal lányra, akit többször megütöttek a fején és megrúgták a lábát. A támadók a sértettet trágár szavakkal illették és felszólították arra, hogy mindkettőjük cipőjét puszilja meg. A vérző orrú lányt, akit kutyának neveztek, önmagát megalázó kijelentések megtételére kényszerítették. A sértett a bántalmazás során el akart menni a helyszínről, azonban a vádlottak azzal fenyegették, hogy ha el mer menni, akkor még jobban megverik. Tettüket a vádlottak mindvégig mobiltelefonnal rögzítették, később pedig a felvételt az internetre is feltöltötték. A sértett segélykérését egy járókelő észrevette és telefonon értesítette a rendőrséget, közben a két vádlott a helyszínről távozott.

Az internetre feltöltött videók – az azokon látható indokolatlan brutalitás miatt - országos méretű közfelháborodást váltottak ki.