Jogerősen elítélte a bíróság azt a vádlottat, aki bántalmazott egy mentőápolót

A Hajdúszoboszlói Járásbíróság 2021. június 3-án, előkészítő ülésen hirdetett ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki Nádudvaron, majd a kórházban fenyegetett és bántalmazott egy mentőápolót.

Az előkészítő ülés során az ügyész ismertette a vádiratot, valamint mértékes indítványt tett a büntetés tartalmára vonatkozóan, ha a vádlott beismerő nyilatkozatot tesz és lemond a tárgyaláshoz való jogról. A férfi a vádirattal egyezően elismerte a bűncselekmény elkövetését, tárgyaláshoz való jogáról pedig lemondott, amit a bíróság végzésével elfogadott.

Az elsőfokú bíróság bűnösnek mondta ki a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében, ezért őt 1 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztett. A vádlott mellé a bíróság pártfogó felügyeletet is elrendelt.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2020. március 14-én 18 óra körül erősen ittas állapotban beleesett egy út melletti árokba Nádudvaron. Egy ott elhaladó helyi lakos észrevette a magatehetetlen férfit és bejelentést tett a központi segélyhívószámon. A helyszínre ezt követően megérkezett a rendőrség, majd az Országos Mentőszolgálat mentőegysége is. A mentőápoló a férfit megvizsgálta, a fején több vérző sérülés, valamint testszerte több hámhorzsolása volt, ezért azt mondta a vádlottnak, hogy kórházba viszik a sérülései ellátása érdekében. A vádlott ekkor agresszív lett, ordítozni kezdett és közölte, hogy nem akar kórházba menni. A mentőápoló elmondta, hogy nem engedhetik el a sérülései miatt, muszáj őt a kórházban ellátni. A férfi ekkor azzal fenyegette meg a sértettet, hogy ha nem engedik haza, akkor „elintézteti az ukránokkal.”

A mentőápoló az ellenállás és a fenyegetés miatt az ott jelen lévő rendőr segítségét kérte, aki a kapálózó, rugdosó mozdulatokat tévő vádlottat megbilincselte, majd a biztonságos szállítás érdekében a mentőápolóval közösen a hordágyhoz szíjazták.

Miután rendőri kísérlettel a mentőautó elindult, a férfi többször megpróbálta megrúgni a mentőápolót és út közben ordítva fenyegetőzött, azt állította, hogy ő egy terrorista, aki el fogja intézni a sértett családját. A férfi a kórházig vezető út során összeköpködte a mentőautó belsejét és folyamatosan kiabált, fenyegetőzött. A debreceni kórházhoz megérkezve a mentőápoló a hordágyhoz közelített, hogy azt a mentőautóból kivegye, ekkor a vádlott a sértettet háromszor combon rúgta, a rúgások egyike érte a férfi nadrágjára akasztott szolgálati kézirádiót, amelynek a kijelzője megrepedt. A traumatológián a férfi továbbra is agresszíven viselkedett, ott nem volt lehetőség arra, hogy alaposan megvizsgálják, ezért átvitték a detoxikálóba.

Dr. Tóth Katalin bíró az ítélet indokolása során súlyosító körülményként értékelte, hogy a vádlott büntetett előéletű, valamint azt, hogy a cselekményt ittas állapotban követte el. Ugyanakkor enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a férfi őszinte beismerő vallomást tett, megbánó magatartást tanúsított és a mentőápolótól bocsánatot kért a viselkedéséért.

A döntést jogerős, azt mind az ügyész, mind a vádlott tudomásul vette.