A bíróság jogerősen elítélte azt a vádlottat, aki több gyermekpornográf képet is letöltött

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság a 2021. május 25-én tartott nyilvános ülésén megváltoztatta annak a férfinak az elsőfokú ítéletét, akit gyermekpornográfia bűntette miatt ítélt el a Debreceni Járásbíróság.

Az elsőfokú bíróság 2020. október 12-én tartott előkészítő ülésen meghozott ítéletében a vádlottat, aki gyermekpornográf képeket tárolt a számítógépén, bűnösnek mondta ki, ezért őt 1 év börtönbüntetésre ítélte és 2 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A döntés akkor nem emelkedett jogerőre, mivel bár azt az ügyész tudomásul vette, a vádlott enyhítésért jelentett be fellebbezést.

A másodfokú bíróság a férfi 1 év börtönbüntetését 3 év próbaidőre felfüggesztette, míg a közügyektől eltiltását mellőzte, a lefoglalt két merevlemezt pedig elkobozta.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2019 nyaráig debreceni otthonában internetezés közben rendszeresen töltött le olyan gyermekpornográf képfelvételeket, amelyek a laikus szemlélő számára is első ránézésre megállapíthatóan 18. életévét be nem töltött személyt, személyeket a nemiséget súlyosan szeméremsértő nyíltsággal, a nemi vágy felkeltésére irányuló módon ábrázolják. A 63 éves férfi az egyik számítógépének merevlemezére összesen 294 gyermekpornográf fényképet töltött le és mentett el, majd azokat a lakóhelyén tartott kutatásig tartotta, azokat nem osztotta meg senkivel.

A másodfokon eljáró büntetőtanács elnöke dr. Kovácsné dr. Kereszti Réka elmondta, hogy a törvényszék korlátozott felülbírálat keretében vizsgálta felül az elsőfokú ítéletet. A büntetőtanács elnöke hangsúlyozta, hogy a törvény büntetni rendeli a gyermekeket ábrázoló pornográf tartalmú felvételek birtoklását, készítését és terjesztését, ennek megakadályozásához kiemelt társadalmi érdek fűződik.

A vádlott javára ugyanakkor enyhítő körülményként értékelte a büntetlen előéletét, valamint azt, hogy az előkészítő ülésen beismerő vallomást tett és megbánó magatartást tanúsított. A törvényszék álláspontja szerint a kiszabott büntetés neme és mértéke is szükséges, valamint elegendő az egyéni és a generális prevenció elveinek érvényesüléséhez.

A bíróság döntése jogerős.