A bíróság bűnösnek mondta ki azt a férfit, aki egy kiskorú sérelmére követett el bűncselekményt Balmazújvárosban

Szexuális kényszerítés bűntettében mondta ki bűnösnek a Debreceni Járásbíróság 2021. május 13-án azt a 20 éves vádlottat, aki Balmazújvárosban inzultált egy kislányt. A bíróság a büntetlen előéletű fiatal férfit 2 év börtönbüntetésre ítélte, annak végrehajtását pedig a törvényi maximumban meghatározva 5 évre felfüggesztette.

Ezen felül a bíróság végleges hatállyal eltiltotta a vádlottat minden, 18 év alatti személyek nevelésével, felügyeletével, gondozásával és gyógykezelésével kapcsolatos foglalkozástól, tevékenységtől.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a 12 éves sértett kerékpárral közlekedett Balmazújvárosban 2019. szeptember 17-én 16 óra 30 perc körül, amikor összetalálkozott a vádlottal, aki szemből gyalogosan közlekedett. A vádlott a kislány mellé érve megfordult és a sértett mellett folytatta az útját, majd felszólította a kislányt, hogy csókolja meg őt. A kerékpározó kiskorú nem akart a vádlottal beszélgetni, sem pedig megcsókolni. A férfit ez nem érdekelte, ő csak gyalogosan haladt a sértett mellett, akinek két kézzel belemarkolt a fenekébe, majd a karját megsimogatta, ezután pedig még a kiskorú mellét is megfogta. A megrémült sértett rákiáltott a férfire és felszólította, hogy hagyja ezt abba, majd a kerékpárjával gyorsított volna, azonban annak hátsó csomagtartóját a vádlott megfogta. Ezt követően a férfi ismét megsimogatta a sértett fenekét és egy csókot követelt. A kislány ekkor lecsapta a vádlott kezét és kerékpárjával gyorsan elhajtott. A vádlott egy darabig még szaladt a sértett után, azonban nem tudta őt utolérni. Amikor a kislány már biztonságban érezte magát felhívta az édesanyját, majd bejelentést tettek az esetről a rendőrségre.

Dr. Burai Judit bíró az ítélet szóbeli indokolása során elmondta, hogy ezt a cselekményt a törvény öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni. A bíróság mérlegelése körében enyhítő körülményként vette figyelembe az időmúlást továbbá azt, hogy a vádlott fiatal felnőtt, aki büntetlen előéletű.

A bíróság ítélete nem jogerős. A döntéssel szemben az ügyészség súlyosítás, míg a vádlott és védője elsődlegesen felmentés, másodlagosan téves jogi minősítés, valamint enyhítés miatt jelentett be fellebbezést. Az ügy a Debreceni Törvényszéken folytatódik.