Jogerősen elítélte a bíróság a csaló debreceni konyhafőnököt

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2021. április 7-én megtartott tanácsülésén megváltoztatta annak a férfinak az elsőfokú ítéletét, aki konyhafőnöki munkakörét kihasználva csalást követett el.

A másodfokú bíróság a cselekményt két rendbeli csalás bűntettéről átminősítette egy rendbeli csalás bűntettére, a 4 év börtönbüntetés helyett pedig 3 év 2 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztés büntetést szabott ki a férfival szemben. A sértettnek okozott kár erejéig a bíróság a vádlott vagyonára több mint 12 és fél millió forint vagyonelkobzást rendelt el.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2014 januárjától egy kft. alkalmazásában állt, mint konyhafőnök. A munkaszerződés alapján a férfi három debreceni étteremben is dolgozhatott, illetőleg a feladatai közé tartozott az árubeszerzés, tárolás és az áruk rendeltetésszerű felhasználása.

A vádlott munkaviszonya 2015 márciusában megszűnt, azonban ezt követően 2015. március 25. napjától 2016. augusztus 3-ig a beszállító cég előtt azt a látszatot keltette, hogy továbbra is ő az étterem séfje. Ez idő alatt a vendéglátóhely nevében, annak pecsétjével ellátott szállítólevélen adta le a megrendeléseket, de az árut már rendszeres haszonszerzésre törekedve maga szállította el a beszállító cég telephelyéről, és azzal sajátjaként rendelkezett. Ezen időszak alatt a férfi összesen 48-szor adott le rendelést, az általa elvitt áru értéke meghaladta a 12 millió forintot. A számlák nagy részét – közel 9 és fél millió forintot – a vádlott volt munkáltatója folyamatosan kifizette a beszállító cégnek, a csalás észlelése után pedig a szállítóleveleken szereplő kiadott áruk vonatkozásában a beszállítót mintegy 3 millió forint kár érte.

A számlákhoz tartozó szállítólevelekről megállapítást nyert, hogy az azon szereplő megrendelések nem valósak, a 42 éves vádlott azokon a volt munkaadója bélyegzőjét használta, amit a bűncselekmény elkövetésének időszakban már nem használhatott volna.

A másodfokon eljáró törvényszék teljes felülbírálat keretében vizsgálta felül az elsőfokú ítéletet, amelynek eredményeként tanácsülésen megváltoztatta a járásbíróság döntését.

Dr. Hutkai Mariann, a büntetőtanács elnöke indokolásában hangsúlyozta, hogy az ítélet enyhítésére azért került sor, mert a bűncselekmény át lett minősítve két rendbeli csalásról egy rendbeli csalásra, ezzel pedig a büntetési tétel is lényegesen csökkent. Ezen felül a bíróság enyhítő körülményként értékelte az időmúlást és a vádlott egészségi állapotát is.

A döntés jogerős.