A vádlott a jeges, havas úton teherautójával megcsúszott, amely halálos balesethez vezetett

A Debreceni Járásbíróság 2021. január 18-án, előkészítő ülésen hirdetett határozatot annak a vádlottnak az ügyében, aki halálos balesetet okozott Vámospércs belterületén. A 37 éves férfi elismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, a tárgyaláshoz való jogáról lemondott, amit a bíróság elfogadott.

A bíróság bűnösnek mondta ki a büntetlen előéletű vádlottat halálos közúti baleset gondatlan okozása vétségében, ezért őt 1 év fogházbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette, továbbá 1 év 10 hónapra eltiltotta a közúti járművezetéstől.

A vádlott 2019. január 24-én 12 óra 30 perckor az általa vezetett tehergépkocsival téli időjárási körülmények között közlekedett Vámospércs belterületén, a Kossuth utcán. A forgalom gyérnek számított, az út azonban havas, jeges volt, a felfestett útburkolati jelek nem voltak láthatóak és közben havazott is. A férfi 45-50 km/h-val közlekedett, a járművével 27 tonna homokot szállított. Azon az úton a megengedett legnagyobb haladási sebesség személy- és tehergépjárművek számára egyaránt 50 km/h volt.

A vádlott egy kanyarodás során nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg a tehergépkocsi sebességét, így az megcsúszott, áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol nekiütközött egy szabályosan közlekedő Volkswagen típusú személygépkocsinak. A teherautó továbbsodródott, majd nekiütközött egy másik szabályosan közlekedő Opel típusú személyautónak is, amelynek sofőrje, egy 61 éves férfi olyan súlyos életveszélyes sérüléseket szenvedett, hogy 2019. március 14-én a kórházban elhunyt. A férfi 54 éves utasa súlyos sérüléseket szenvedett. A Volkswagent vezető férfi és utasa a baleset folytán nem szenvedtek sérülést. A balesetben részes járművek vezetői és utasai valamennyien használták a biztonsági övet.

A bíróság álláspontja szerint a baleset azért következett be, mert a vádlott a kedvezőtlen útviszonyok között a stabilitásvesztés veszélyét magában hordozó, 35 km/h-t meghaladó sebességgel kanyarodott, amelynek következtében a tehergépkocsi átcsúszott a szemközti forgalmi sávba. A vádlott cselekményével megszegte a KRESZ-t, mivel a járművel nem a forgalmi, az időjárási és látási viszonyoknak, továbbá az megfelelően közlekedett és nem volt figyelemmel a teherautó sajátosságaira és főleg arra, hogy egy 27 tonnás rakományt szállított.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész, a vádlott és védője három munkanap gondolkodási időt tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat bejelentésére.