A bíróság jogerősen elítélte azt a két vádlottat, akik intézkedő rendőrökre támadtak Polgáron

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság a 2020. október 7-én tartott tanácsülésén helybenhagyta annak a két férfinak az elsőfokú ítéletét, akiket társtettesként elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt ítélt el a Hajdúböszörményi Járásbíróság.

Az elsőfokú bíróság 2020. július 8-án meghozott ítéletében a két vádlottat, akik Polgáron rátámadtak a velük szemben intézkedő rendőrökre, bűnösnek mondta ki, ezért őket 1 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte és 2 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A bíróság a 18 éves elsőrendű vádlott vonatkozásában a büntetés végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette és elrendelte pártfogó felügyeletét.

A döntés akkor nem emelkedett jogerőre, mivel az ügyész súlyosításért jelentett be fellebbezést, míg a vádlottak és védőik az ítéletet tudomásul vették.

A jogerősen megállapított tényállás szerint a 18 éves B. Gy. és testvére a 20 éves B. J. 2020. július 6-án otthon tartózkodtak a polgári házukban, amikor 15 óra körül megjelent náluk két rendőr, akik a vádlottak édesapjával szemben akartak intézkedni. Az apa nem működött együtt a rendőrökkel, az intézkedésnek ellenszegült, ezért a két rendőr kényszerítő eszközt alkalmazott vele szemben a ház egyik szobájában. Ekkor az elsőrendű vádlott édesapja védelmére kelt, odalépett az egyik járőrhöz, akinek a vállát megragadta és a ruházatánál fogva el akarta őt húzni. Ez nem sikerült neki, a rendőrök meg tudták bilincselni a vádlottak édesapját, akit kivittek a ház teraszára, közben B. Gy. folyamatosan kiabált és próbálta kihúzni édesapját az egyenruhások fogásából. A rendőrök többször felszólították az elsőrendű vádlottat, hogy hagyjon fel cselekményével, azonban a 18 éves fiú az egyik rendőr hátát megütötte, majd odalépett a járőr társához, akit két kézzel a mellkasánál meglökött. A rendőrök ezután testi kényszert alkalmaztak az elsőrendű vádlottal szemben, amely során a fiú dulakodni kezdett velük, egyiküket meg is akarta ütni. Ezt látva a fiú testvére, a másodrendű B. J. is kiabálni kezdett a rendőrökkel és egyiküket el is akarta lökni a testvére közeléből. Az egyik járőr megpróbálta eltolni a vádlottat az intézkedéstől, azonban B. J. dulakodni kezdett és meglökte az egyenruhást, később azonban felhagyott az agresszív magatartásával és nem akadályozta tovább az intézkedést. 

A másodfokon eljáró törvényszék korlátozott felülbírálat keretében vizsgálta felül az elsőfokú ítéletet, amely során megállapította, hogy a járásbíróság nem követett el abszolút eljárási szabálysértést. A feltárt büntetéskiszabási körülmények mindkét vádlott esetében azzal lettek kiegészítve, hogy fiatal felnőttek, hiszen az elsőrendű vádlott a bűncselekmény elkövetésekor alig töltötte be a 18. életévét, míg testvére akkor csupán 19 és fél éves volt. Ennek súlyát azonban az a tény csökkentette, hogy mindketten már korábban is többször álltak bíróság előtt, az elsőrendű vádlott pedig a bűncselekményt büntetőeljárás hatálya alatt követte el. A büntetőtanács a döntés meghozatalakor figyelembe vette a vádlottak bűnösségre is kiterjedő beismerő vallomását, továbbá a megbánó magatartásukat. Ezek eredményeként elsőfokon bíróság elé állítás keretében történt az ítélethozatal már a bűncselekmény elkövetését követő második napon. A vádlottak esetében a bíróság szerint a kiszabott büntetés neme és mértéke elegendő az egyéni és a generális prevenció elveinek érvényesüléséhez.

A bíróság ítélete jogerős.