Jogerősen 4 év börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a férfit, aki a nyíradonyi temető mellett rabolta ki a sértettet

Bíróság elé állítás keretében, távmeghallgatás útján hozott ítéletet a Debreceni Járásbíróság 2020. június 18-án annak a 18 éves fiatal férfinak az ügyében, aki a nyíradonyi temető mellett egy fadarabbal leütötte és kirabolta a sértettet. A tárgyaláson a vádlott elismerte a tettét.

Az elsőfokú bíróság a letartóztatásban lévő vádlottat bűnösnek mondta ki felfegyverkezve elkövetett rablás és súlyos testi sértés bűntettében, ezért őt halmazati büntetésül 4 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte és 4 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2020. május 4-én 13 óra körül a nyíradonyi városi temető mellett húzódó földúton találkozott a sértettel, aki kerékpárjával igyekezett a temetőhöz. A vádlott és a férfi egy rövid ideig beszélgettek egymással, majd a sértett tovább indult.

Ekkor a 18 éves fiatal a férfi háta mögé került, a földről felvett egy körülbelül 60-80 centiméter hosszú fadarabot, amivel egyszer, nagy erővel fejen ütötte a sértettet. A földön fekvő férfit a vádlott a fadarabbal tovább bántalmazta és követelte, hogy adja át az arany karikafülbevalóját és a nála lévő készpénzt. Az 52 éves sértett először átadta a fülbevalót, majd a fenyegetés hatására, félve a további bántalmazástól odaadta a nála lévő 70 forintot. A vádlott megszerezte áldozata pénztárcáját is, azonban abban pénzt nem talált.

A bántalmazáshoz használt fadarabot a fiatal egy közelben égő tűzbe dobta, a földön fekvő sértett kerékpárját még magához vette és a helyszínről távozott. A biciklit a fiatal egy gyanútlan nőnek nem sokkal később eladta, az összegből pedig édességet és chipset vett magának, az eltulajdonított fülbevalót útközben elvesztette.  A sértettet a mentők kórházba vitték, a bántalmazás következtében súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Az ítélet nem emelkedett rögtön jogerőre, mivel az ügyész három munkanap gondolkodási időt tartott fenn, míg a vádlott és védője a döntést tudomásul vették. A bíróság döntése 2020. június 19-én emelkedett jogerőre, ugyanis az ügyész a fellebbezés megfontolása végett fenntartott három napos határidőn belül tudomásul vette az ítéletet.