A vád: Edzés közben okozott maradandó fogyatékosságot a sértettnek

Előkészítő ülést tartott 2020. június 16-án a Debreceni Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, akivel szemben életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt emelt vádat az ügyészség.

A vádirat szerint a férfi jégkorongozóként a téli szezonon kívül görkorcsolyás edzéseket végzett. Ezért 2018. május 3-án 19 óra körül leparkolt autójával Debrecenben, a Hatvan utcán, görkorcsolyát, valamint hozzá sisakot és egyéb védőfelszereléseket vett, majd körülbelül fél óra alatt a Hatvan utca – Bethlen utca – Egyetem sugárút – Békás-tó útvonalon a Nagyerdőre görkorcsolyázott. A vádlott a Nagyerdőről visszaindult a belvárosba a Simonyi út – Bem tér érintésével, majd 19 óra 50 perc körül a Füredi útra érkezett, ahol a közút mellett lévő, gyalogos- és kerékpárút jobb oldalán haladt. A Füredi úti kerékpárúton a vádlott észlelte, hogy előtte vele egy irányba halad egy gyalogos, aki a mobiltelefonját használta.

A vádlott ingerülten felszólította a nőt, hogy távozzon a kerékpársávból, miközben balról megelőzte úgy, hogy a haladási iránya szerinti bal oldali sávba áttért, majd a fejét visszafordította a telefonáló nő felé. A férfi eközben mindkét kerékpársávot használva a buszmegálló felé tovább görkorcsolyázott.

Ezzel egyidőben a vádlottal szemben az Egyetem sugárút felől a Bem tér irányába a kerékpárúton jobb sávjában haladt kerékpárjával a sértett körülbelül 15-20 km/h sebességgel. A vádlott 12-15 km/h sebességgel továbbra is hátrafordított fejjel a menetiránya szerinti bal oldali sávban közlekedett, amikor vele szemben szabályosan, a saját sávjában 19 km/h sebességgel közlekedő sértettnek ütközött. A sértett az ütközés következtében a kerékpárja kormányán keresztül előre esett. A sértett az elszenvedett sérülések következtében eszméletét vesztette. A 47 éves vádlott a földön fekvő sértetthez lépett, majd megkérte a buszmegállóban tartózkodókat, hogy értesítsék a mentőket, akiknek a kiérkezéséig a vádlott és a jelenlévő járókelők a sértettet elsősegélyben részesítették, stabil oldalfekvésbe helyezték – fogalmaz a vád.

Az ügyészség szerint a vádlott szabálytalanul, a kerékpárúton gyalogosként görkorcsolyával közlekedve a tőle elvárható figyelmet és körültekintést elmulasztotta, mely magatartásával a szabályosan közlekedő sértettnek életveszélyes sérüléseket okozott, amelyek maradandó fogyatékosság hátrahagyásával gyógyultak.

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség a vádlott vonatkozásában tett úgynevezett mértékes indítványt, ahol az ügyészség által indítványozott büntetésnél – jelen esetben 1 év fogházbüntetés, 2 év próbaidőre felfüggesztve – súlyosabbat a bíróság nem alkalmazhat abban az esetben, ha a vádlott elismeri a bűnösségét, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról.

Az előkészítő ülésen a vádlott büntetőjogi felelősségét nem ismerte be, tárgyaláshoz való jogáról nem mondott le, ezért a bíróság tárgyalásra tűzte ki az ügyet. A büntetőper tárgyalása 2020. szeptember 4-én folytatódik, amikor is a bíróság tanúkat és szakértőket fog meghallgatni.