Meg akarta harapni a vele szemben intézkedő rendőröket

A Debreceni Járásbíróság 2019. április 25-én bíróság elé állításos eljárásban hivatalos személy elleni erőszak bűntettében és két rendbeli becsületsértés vétségében állapította meg a 23 éves vádlott bűnösségét. Ezért a büntetlen előéletű férfit 1 év 8 hónap – 2 év 6 hónapra felfüggesztve – börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte.

Az ítéleti tényállás szerint 2019. április 22-én délután hat rendőr két szolgálati autóval érkezett Hosszúpályiba, mivel egy bejelentés szerint két társaság az egyik utcában összetűzésbe keveredett egymással. A társaság tagjaival szembeni intézkedést befejezve a rendőrök a szolgálati autókkal elindultak, azonban lassan haladtak, mivel az egyik társaság tagjai megkérték őket, hogy biztosítsák a biztonságos elhaladásukat. Ekkor az egyik rendőrautóhoz odalépett a vádlott, aki megpróbálta kinyitni a bal első ajtót, majd rácsapott a járműre, eközben hangosan szidalmazta a benne ülőket. A gépkocsit ért támadás miatt a rendőrök megálltak, majd mindketten kiszálltak a járműből és a menekülő vádlott után futottak, amely során őt megállásra szólították fel. A férfi a közelébe érő egyik rendőrt ekkor a vállánál meglökte, további támadásra azonban nem volt lehetősége, mert őt a járőrök elfogták. A bilincselés közben a 23 éves férfi ellenállt, megpróbálta megharapni a vele szemben intézkedő két rendőrt, akik a támadást el tudták hárítani. A férfi az előállítása során a szolgálati gépkocsiban utazva tovább szidalmazta a járőröket mindaddig, amíg be nem értek a rendőrség épületébe.

A Debreceni járásbíróság ítélete jogerős, azt mind az ügyész, mind a vádlott és védője tudomásul vették.