Két pénzügyőr letartóztatását rendelte el a bíróság

A Debreceni Járásbíróság 2019. február 28-án a bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vett 16 pénzügyőr közül 2 gyanúsított letartóztatását, míg 13 gyanúsított bűnügyi felügyeletét rendelte el, egy fő az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekezhet.

A Debreceni Járásbíróság nyomozási bírójának álláspontja szerint a letartóztatott két gyanúsított esetében az alapos gyanú tárgyát képező bűncselekmény tárgyi súlyára és magas büntetési tétellel fenyegetettségére és egyéb körülményekre tekintettel megalapozottan kell tartani attól, hogy szabadlábon hagyásuk esetén a hatóságok elől megszöknének, vagy elrejtőznének. Emellett alappal lehet következtetni arra is, hogy a bizonyítási eljárást veszélyeztetnék, ezért letartóztatásuk mindenképpen indokolt.

A 13 bűnügyi felügyelet alá helyezett gyanúsított vonatkozásában fennáll az elérhetetlenné válás veszélye.

A bíróság végzése nem végleges.