A30 – Új épületben a Debreceni Törvényszék Gazdasági Kollégiuma és Cégbírósága

Míg az ország más bíróságaira az új Polgári perrendtartás januári bevezetése óta 20-30 százalékkal kevesebb ügy érkezett, addig a Debreceni Törvényszék Gazdasági Kollégiumánál idén eddig 10-15 százalékkal emelkedett az ügyek száma – emelte ki a mai sajtótájékoztatón Dankó Gabriella, a Debreceni Törvényszék Gazdasági Kollégiumának vezetője. Debrecenben június közepére már annyi ügy érkezett be, mint máskor augusztus végéig szokott – tette hozzá.

A sajtótájékoztató aktualitását az adta, hogy a héten elindult az ügyfélfogadás és megkezdődtek a tárgyalások is a Gazdasági Kollégium és a Cégbíróság új épületében, az Arany János utca 30. szám alatt. Az átköltözést kevesebb, mint egy hét alatt sikerült megoldani úgy, hogy a cégbírósági elektronikus ügyintézés közben egy napra sem állt le.

A Gazdasági Kollégium és a Cégbíróság csaknem negyedszázadon át működött a Perényi utcában, a közigazgatási és munkaügyi bírósággal közös épületben. A közigazgatási létszámfejlesztést azonban az épület már nem bírta volna el, a zsúfoltság elkerülése érdekében döntött a törvényszék a költözés mellett. A Perényi utcai komplexum a jövőben teljes egészében a kibővített Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnak ad helyet. Az Arany János utcai épület finanszírozására a közigazgatási bíróságok fejlesztésére elkülönített keretből nyílt lehetőség.

Az Arany János utcai bérlemény földszintjén a gazdasági és a cégiroda közös ügyfélcentruma működik, a korszerű tárgyalótermek pedig a négyszintes épület első emeletén kaptak helyet. Az 1100 négyzetméteres épületben 11 bíró és 34 igazságügyi alkalmazott dolgozik, köztük három új dolgozó, az átköltözés ugyanis munkahelyteremtéssel is járt. Ez az épület már minden szempontból megfelel az elvárásoknak: akadálymentesített, korszerű és biztonságtechnikai szempontból is elöl jár. A három új tárgyalóterem mellett a bírósági dolgozók számára egy nagytanácsterem is rendelkezésre áll, amely kollégiumi ülésekre, oktatásokra egyaránt alkalmas.

A tapasztalatok egyébként azt mutatják, hogy az online ügyintézés terjedése ellenére főleg a cégügyekben még mindig számottevő az ügyfélforgalom, sokan személyesen kérnek cégkivonatokat, vagy korábbi céges dokumentumokat. A cégbíróság 10-12 ezer ügyet bonyolít évente, a Gazdasági Kollégium bírái tavaly első fokon 170, másodfokon 70 ügyet tárgyaltak, a felszámolási eljárások száma pedig megközelítette a 600-at.

Az új helyszínen némileg változott az ügyintézés menete, a 2013 előtti iratok ugyanis külső irattárba kerültek. Ha tehát valaki 2013 előtti gazdasági perek, céges iratok, csőd és felszámolási ügyek papír alapú iratanyagába szeretne betekinteni, vagy azokból másolatot akar kérni, akkor ezt két nappal korábban kell bejelentenie a kezelőirodában.