Korunk legnagyobb kihívása a kiberbűnözés, ami ellen harcolnunk kell

A Debreceni Törvényszék Gyermekközpontú Igazságszolgáltatás Munkacsoportja 2019. november 13-án szakmai napot szervezett, amelynek mottója: Büntetés, mint következmény, a büntetés következménye. A Debreceni Járásbíróság dísztárgyalójában megtartott rendezvényen nem csak a bírók, bírósági titkárok, fogalmazók voltak jelen, hanem a társszervek képviselői, valamint ügyvédek is. Dr. Nagy Antal a törvényszék büntetőkollégiumának vezetője megnyitó beszédét azzal kezdte, hogy „napjainkban a kiberbűnözők fő célpontjai a gyermekek”! Kiemelte, hogy nem csak a büntetőjogászoknak, a családjogban jártas jogászoknak, ügyészeknek, ügyvédeknek, hanem a szülőknek is óriási a feladata abban, hogy ne váljon áldozattá a gyerek és ne kövessen el a kiberbűnözés körébe tartozó bűncselekményt. A megelőzést tekintve egy kisfilmet mutattak be a résztvevőknek, amely a főleg a chatelés veszélyeit mutatja be, illetve azt, hogy ha már megtörtént a baj, akkor a kár enyhítését illetően mit lehet tenni.

Dr. Nagy Antal hangsúlyozta, hogy korunk egyik legnagyobb kihívása a kiberbűnözés, ami ellen nem felkészülni - mivel ez már egy létező probléma-, hanem harcolni kell, mindenkinek a saját eszközével! Mint mondta részt vett egy konferencián, amelyen szemléltetendő élőben be tudtak jelentkezni az úgynevezett „darkwebre” és megdöbbent azon, hogy hol tart a világ, hol tart az internet, mert látni kell, hogy milyen veszélyeket is rejtenek az online felületek. A gyermekeknek el kell mondanunk, hogy az online kapcsolat nem mindig az, aminek látszik, hiszen például az interneten, közösségi felületeken történő szexuális zaklatás, kényszerítés bűncselekmény, ami ellen fel kell lépni!

A nap során Prof. Dr. Nagy Beáta Erika, a DE AOK Gyermekklinika egyetemi tanára a büntetés és a jutalmazás következményeiről, továbbá a beszédes gyermekrajzok és a szülői elvárások közötti összefüggéseiről tartott előadást. Ezt követően Dr. Sárik Eszter, az Országos Kriminológiai Intézet kriminológusa a jóvátételi munka kriminológiai és jogi kérdéseit ismertette.

A szakmai nap zárásaként Dr. Fliegauf Gergely, az OPCAT Nemzeti Megelőző Mechanizmus Főosztály Alapvető Jogok Biztosának Hivatala főosztályvezetője előadásában a Pszichológiai és társadalomtudományi vonatkozásokról és tapasztalatokról számolt be a hallgatóságnak.

A nagy érdeklődéssel várt szakmai fórum változatos tematikájával lehetővé teszi, hogy a büntető és családjogi ügyszakos bírók és a társszervek szakemberei támaszkodhassanak egymás tudására a gyermekek védelme érdekében.