Dr. Mocsáry Eszter: Gondolatok a tettesség-részesség gyakorlati megítéléséhez

A büntetőjogi dogmatika érdeklődésének középpontjába az elkövető, illetve az elkövetők közötti differenciálás  a XIX. században került az érdeklődés középpontjába.

A római jog még a tettesség és a részesség kérdésével csak annyiban foglalkozott, hogy különbséget tett a tettes (princeps delicti) és a felbujtó (auctor) között, az elkövetői minőség további tisztázását nem tartotta szükségesnek. A középkorban már felbukkant ugyan a bűnsegéd fogalma is (fősegéd), azonban a jogtudósok kezdetben összemosták a bűnszerzővel, azaz a felbujtóval, végül kialakult az az álláspont, miszerint az elkövetők közötti differenciálás nem mellőzhető.

Ennek kapcsán újabb és újabb elméletek láttak napvilágot, végül a XIX. század közepére az ún. objektivista iskola azon álláspontja vált uralkodóvá, amely szerint tettes vagy társtettes az, aki az egész tényállást vagy annak egy részét megvalósítja, míg a felbujtó csak értelmi tevékenységgel működik közre, a bűnsegéd pedig fizikai vagy pszichikai segítséget nyújtva mozdítja elő a tettes cselekményét, azonban a felbujtó és a bűnsegéd cselekményével tényállási elemet soha nem valósít meg.

A jogtudománnyal párhuzamosan, ezzel egyidőben a monista és a dualista kódexek kétféle megoldást alkalmaztak, az egyik egyáltalán nem tett különbséget az elkövetők között, minden közreműködőt tettesnek minősített és ugyanolyan büntetési tétellel fenyegetett (monista), míg a másik (dualista) a bűncselekmény központi szereplőit tettesnek és bűnszerzőnek, a részeseket segítőnek és támogatónak nevezte. (Magyar Büntetőjog Általános Rész 249-252. oldal)

Az első, Csemegi Károly igazságügyi államtitkár nevéhez fűződő, magyar kodifikált Btk.,az 1878. évi V. törvénycikk, a klasszikus iskola tanait követve, a tettesség fogalmi elemeit nem határozta meg, ugyanis a jogalkalmazói gyakorlat egyértelmű volt atekintetben, hogy  tettes az, aki a törvényi tényállást megvalósítja.  A Kódex emiatt (V. fejezetében) ”Részesség” cím alatt a felbujtó, a bűnsegéd és a társtettes fogalmát határozta meg. Eszerint felbujtó volt az, aki mást bűncselekmény elkövetésére szándékosan rábírt, bűnsegéd, aki a bűncselekmény elkövetését szándékosan előmozdította vagy megkönnyítette, illetve ezekre mást rábírt, továbbá az is, aki a végrehajtás megkezdése előtt egyetértett a segítségnyújtással, a haszon biztosításával vagy a hatósági intézkedések meghiúsításával. Társtetteseknek a Kódex azokat tekintette, akik a bűncselekményt közösen követték el, ezzel a társtetteseket a tettesek körébe vonva. A büntetési tételek a tettesek és a felbujtó tekintetében azonosak voltak, a bűnsegéd esetében a kísérlet esetén irányadó enyhébb rendelkezéseket kellett alkalmazni. (Büntetőjog I. 33-36. oldal, Csemegi Kódex V. fejezet)

A magyar büntetőjogi kodifikáció következő fontos állomása A Büntető Törvénykönyv Általános részéről (Btá.) szóló 1950. évi II. törvény, amely bár rögzítette a tettesség fogalmi elemeit, de nem foglalkozott a társtettességgel, a bűnsegédi fogalmat viszont akként egyszerűsítette, hogy bűnsegéd az, aki másnak szándékosan segítséget nyújt a bűntett elkövetéséhez.(BTÁ I. cím, I. rész)

Az 1961. évi V. törvény, a Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyve külön cím alatt tett különbséget a tettesek és részesek között, a tettesség körébe vonva a tettest és a társtettest is, részesnek továbbra is a felbujtót és a bűnsegédet tekintve. (Büntetőjog I. 38. oldal, 1961. évi V.törvény Általános Rész II. fejezet, II. cím)

Az 1978. évi IV. törvény lényegi változást ekörben nem hozott, kivéve egy 2009. évi módosítást (2009. évi LXXX. törvény), amely a közvetett tettesség fogalmát iktatta be. Eszerint közvetett tettes az, aki a szándékos bűncselekmény törvényi tényállását e cselekmény miatt gyermekkor, kóros elmeállapot, kényszer vagy fenyegetés miatt nem büntethető, illetve tévedésben lévő személy felhasználásával valósítja meg. (1978. évi IV.törvény Általános Rész II. fejezet)

A jelenleg hatályos 2012. évi C. törvény az Általános Rész II. fejezetében,”Az elkövető” cím alatt szabályozza a tettesek és részesek fogalmát, tettesek alatt a tettest, társtettest és a közvetett tettest, míg részesek alatt a felbujtót és a bűnsegédet értve. (2012. évi C. törvény Általános rész III. Fejezet)

A fentiek alapján látható, hogy a büntetőjogi dogmatika – egy hosszú folyamat eredményeképpen – mára már pontosan kidolgozta az elkövetői fogalmakat, ez azonban nemcsak a tudomány számára jelentett komoly kihívást, hanem olykor a jogalkalmazók számára is fejtörést okozott és okoz jelenleg is. A büntetőjog művelői számára ismert ugyanis, hogy egy-egy cselekmény megítélése kapcsán, az eltérő elkövetői minőség eltérő szankcióval párosulhat. Különösen problémás és a gyakorlatban igen gyakran előfordul továbbá a túllépésre hivatkozás, amely tovább bonyolíthatja a kérdést. Az ezirányú védekezés célja nyilvánvalóan enyhébb büntetési tétellel fenyegetett bűncselekmény megállapítása, így elkerülhetetlen a bíróság állásfoglalása az egyes elkövetők elkövetéskori tudattartalma tekintetében.

Az előbbiekben felvetett problémákkal találta szembe magát a bíróság az alábbi ügy kapcsán, amelynek lényege a következő:

A bűncselekményt megelőzően néhány nappal az I.r. terhelt tudomására jutott, hogy egyik férfi ismerőse, az ügy egyik sértettje (sértett1) nagy mennyiségű, 4.963.000 Ft értékű, magyar adójeggyel ellátott cigarettához jutott, amelyet ideiglenesen családi házának mellékhelyiségében tárol. Mivel az I.r. terheltet – tudomás szerzését követően - az V.r. terhelt társaságában cigaretta csempészés közben az egyik határátkelőhelyen tetten érték, tőle a cigarettát és az általa használt személygépkocsit lefoglalták, elhatározta, hogy veszteségei fedezése végett megszerzi a sértettnél tárolt nagy mennyiségű cigarettát.

Ennek megvalósításához kért segítséget II. és V.r. terheltektől, akiknek cserébe részesedést ígért. II.r. terhelt a személyi és tárgyi feltételek megteremtéséhez segítséget nyújtva beszervezte a III. és IV.r. terhelteket, akik szintén további két, az eljárás során ismertté nem vált személyt szerveztek be. Ugyanezen a napon II. és III.r. terheltek egy kisbuszt béreltek, majd a megbeszélt helyen találkoztak az I., IV., V. r. terheltekkel és két ismeretlen társukkal, majd innen - tankolást követően - a sértettek lakóhelyének közelében lévő parkolóba mentek, úgy, hogy a kisbuszt az V.r. vádlott vezette, két ismeretlen személyazonosságú társa pedig szintén a buszban foglalt helyet, míg I.r., továbbá a II.-III.-IV.r. terheltek egy-egy személygépkocsival követték a buszt.

A parkolóban mindhárom jármű leparkolt, az V.r. terhelt kabátot cserélt, magához vett egy fekete símaszkot, ekkor már nála volt egy, az eljárás során nem azonosított fegyvernek látszó tárgy is. Valamennyi vádlott tudomással bírt arról, hogy a sértett1 a családi házban közös gyermekük édesanyjával (sértett2) és kisgyermekükkel él, de az adott időpontban sértett1 nem tartózkodik otthon. Az I. és V.r. terheltek a sértetteket és családjukat személyesen is ismerték, mert helyi illetőségűek voltak.

A fenti előkészületeket követően V.r. terhelt két ismeretlen társával a helyszínre ment, az V.r. terhelt arcát a maszkkal, társai kapucnival, illetve baseball sapkával takarták, eközben I.r., valamint a II.-III.-IV.r. terheltek gépkocsikban ülve a helyszín közelében figyeltek, nehogy a sértett1 időközben hazaérjen, a kapcsolatot egymással folyamatosan telefonon tartva.

Az V.r. terhelt és két társa 18.45 körül, amikor már teljes sötétség volt, a családi házhoz értek, leparkoltak, majd a kertkaput berúgva a ház bejárati ajtajához mentek, ahol az otthon tartózkodó sértett2 szembe találta magát a terheltekkel. Az V.r terhelt, kezében a fegyvernek látszó tárggyal, felszólította a sértett2-t, hogy a náluk tárolt cigarettát adja át. Ekkor a házban tartózkodott a sértettek 17 hónapos kislánya és vendégségben 12 éves unokaöccsük, aki az eseményeket látva telefonon próbált segítséget kérni, azonban az V.r terhelt a telefont kikapta a kezéből és később az udvaron eldobta.

A sértett2 és a gyermekek ellenállást nem tanúsítottak, az elkövetők a cigarettát a mellékhelyiség ajtaját berúgva kipakolták és a kisbuszba pakolták. A pakolás végére érkezett meg az addig távollévő sértett1 személygépkocsival, aki észlelve a történteket megállt és gyalogosan a kisbusz felé indult, V.r. terhelt azonban a fegyvernek látszó tárgyat ráfogva felszólította, hogy üljön és tolasson vissza, különben lelövi. A sértett1 ellenállást nem tanúsított, a terheltek a helyszínről eltávoztak. Valamennyi terhelt ezután a II.r. terhelt lakóhelyére ment, ahol a cigarettát – előzetes megbeszélésüknek megfelelően - elosztották. A kár egy része később lefoglalás útján megtérült.

Az elsőfokú bíróság a terheltek bűnösségét 1-1 rb. fegyveresesen, csoportosan elkövetett rablás bűntettében ( Btk. 365.§. (1) bek. a) pont és (3) bek. a) és c) pont) mondta ki, amelyet az I.r. terhelt felbujtóként, II.,III. és IV.r. terheltek bűnsegédként, V.r. terhelt bűnösségét 2 rb. fegyveresen, csoportosan elkövetett rablás bűntettében (a másodfokú bíróság ítélete szerint  mindkét cselekményt a Btk. 365.§. (1) bek. a) pontja és (3) bek. a) és c) pontja szerint minősítve) mondta ki, amelyet társtettesként követett el.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen valamennyi terhelt és védője fellebbezett, alapvetően felmentés, másodlagosan eltérő minősítés, rablás bűntette helyett nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette, avagy önbíráskodás bűntettének megállapítása végett, amelyet I.r. terhelt felbujtóként/bűnsegédként, II.-III. és IV.r. terheltek bűnsegédként követtek el,  arra hivatkozva, hogy szándékuk kizárólag vagyon elleni bűncselekmény elkövetésére irányult, a I.-IV.r. terheltek tudata nem terjedt ki arra, hogy a vagyon elleni bűncselekményt elkövető társaik erőszakot, illetve fenyegetést fognak alkalmazni a sértettekkel szemben, de arról sem volt tudomásuk, hogy egyik társuk evégből fegyvert visz magával, harmadlagos indítványként a büntetés enyhítésére tettek indítványt.

Az elsőfokú bíróság a vádlottak fenti védekezéseire reagálva, amelyet a fellebbezések során másodlagos indítványként terjesztettek elő – a tettesség- részesség körében - a következőkkel indokolta döntését.

Az eljárás során, arra vonatkozóan, hogy kik voltak a bűncselekmény elkövetői – kitervelői, segítői, végrehajtói – különböző terhelti vallomások álltak rendelkezésre, míg ugyanis az I.-II.-III. és IV.r. terheltek részvételüket, ha eltérő minőségben is (lopás, önbíráskodás bűncselekményében való részességen belül), de nem vitatták, V.r. terhelt azonban végrehajtói szerepét, egyáltalán a helyszínen való jelenlétét, kitartóan tagadta. A lefolytatott igen széleskörű és részletes bizonyítási eljárás alapján azonban az V.r. terhelt személyes jelenléte kétséget kizáróan bizonyítottá vált, ahogyan az is, hogy a cigaretta megszerzésének ötlete az I.r. terhelté volt, előző napi veszteségei ugyanis kifejezetten őt motiválták, illetve ő volt az is, aki a cigaretta létezéséről és tárolási helyéről tudomással bírt és a II. és V.r. terheltek segítségét kérte. Az I. és V. r. terheltek, mint helyi lakosok a sértetteket személyesen ismerték, tisztában voltak személyi körülményeikkel, szokásaikkal, ismerték gépkocsijukat, mindez indokolttá tette „külső segítők” igénybe vételét. A bűncselekmény megszervezésének és lebonyolításának körülményeiből arra is egyértelmű megállapítás volt levonható, hogy a terheltek az elkövetés részleteit pontosan megbeszélték, kifejezetten sötétedés utáni időpontra és úgy időzítettek, hogy az ingatlan lakói közül a komoly ellenállás tanúsítására képes sértett1 ne tartózkodjon otthon, tudomással bírtak viszont – a házból kiszűrődő fény és figyelőik révén - arról, hogy családtagjai (élettársa és kisgyermekük) az ingatlanban tartózkodnak, további személy jelenlétéről viszont nem lehetett tudomásuk. Tisztában voltak azzal is, hogy a bűncselekményt ténylegesen végrehajtó társaik arcukat takarva (részben maszkkal), fegyverrel (legalábbis annak látszó tárggyal), hárman mennek a helyszínre, a cigarettát társaik akár erőszak alkalmazásával is, de megszerzik. Az V.r. terhelt, két ismertté nem vált személyazonosságú társával vállalta a végrehajtó szerepét, míg a többiek, köztük az I.r. terhelt ezen túlmenően ötletgazdaként is, a személyi és tárgyi feltételek biztosítása mellett figyelő szerepet láttak el, ezzel segítve társaikat az elkövetésben.

A megállapított tényállás alapján a bíróság a sértettek sérelmére elkövetett bűncselekményt minden kétséget kizáróan rablás bűntettének minősítette, hiszen az V.r. terhelt és két ismeretlen társa, a számukra idegen dolgot, jogtalan eltulajdonítási szándékkal, élet illetve testi épség elleni közvetlen fenyegetés alkalmazásával vette el, a bűncselekmény a dolog elvételével befejezetté vált. Cselekményük ezen túlmenően kimerítette a fegyveres és csoportos elkövetés fogalmi ismérveit is. (Magyar Büntetőjog Kommentár a gyakorlat számára/2015. 1354-1362. oldal)

A hivatkozott, illetve a tett-azonosság körében még felmerülő bűncselekmények (rablás, lopás, önbíráskodás, zsarolás, kifosztás) elhatárolása körében a bíróság – többek között – a következőket fejtette ki.

A lopás és a rablás közös eleme az eltulajdonítás céljából történő elvétel, de megkülönbözteti őket a rablásnál megkívánt személy elleni erőszak, illetve az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetés. Mivel jelen esetben az erőszak nemcsak dolog, hanem személy ellen is irányult, a minősítés dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás nem lehetett. A rablási szándékra utalt egyértelműen –többek között - a helyszínen használt maszk és fegyver (annak látszó tárgy) is.

Az önbíráskodás és a rablás elhatárolása szempontjából alapvető különbség, hogy a rablás elkövetője idegen dolgot akar erőszak vagy kvalifikált fenyegetés hatására megszerezni, az önbíráskodás megvalósulásának feltétele viszont, hogy a tettes az erőszakot vagy fenyegetést jogos vagy jogosnak vélt vagyoni igényének érvényesítése céljából fejtse ki, ilyen igény azonban az eljárás során egyáltalán nem nyert bizonyítást.

A rablás és a zsarolás elhatárolásának alapja az erőszak, illetve a fenyegetés minősége és a jogtalan haszonszerzési célzat, az önbíráskodás és a zsarolás estében pedig az eltérő célzat, egyik esetben az elkövető jogos vagy jogosnak vélt vagyoni igényének kíván érvényt szerezni, míg a másik esetben a célzat a jogtalan haszonszerzésre irányul, eredménye pedig vagyoni hátrány okozása. (2012. évi C. törvény, Különös Rész XXXV-XXXVI. Fejezet)

A hatályos Btk. 13.§. (1) bek. szerint tettes az, aki a bűncselekmény törvényi tényállását megvalósítja. A tettes tehát az a természetes személy, aki az alannyá váláshoz szükséges feltételekkel rendelkezik és valamely bűncselekmény törvényi tényállását egészben vagy részben megvalósítja, az önálló tettes a törvényi tényállást saját tevékenységével, más személy közreműködése nélkül.

A (3) bek. szerint társtettesek azok, akik a szándékos bűncselekmény törvényi tényállását egymás tevékenységéről tudva, közösen valósítják meg, ezesetben tehát a tettes más személlyel közösen cselekszik. Társtettesség ezért kizárólag szándékos bűncselekménynél jöhet szóba. Ekként minősítette a bíróság az V.r. terhelt cselekményét, aki két ismeretlen társával az ingatlanba bemenve közvetlen fenyegetés alkalmazásával elvette a számára idegen dolgot, külön is teljes egészében megvalósítva a teljes törvényi tényállást. Az elvételben két társa működött tevékenyen közre, a töretlen bírói gyakorlat szerint viszont – felelősségre vonásuk esetén – a társtettesi elkövetés terhükre is megállapítható lenne, hiszen a jogintézmény célja éppen az, hogy a bűncselekmény egészéért feleljenek azok is, akik a saját magatartásukkal annak csak egy részét valósították meg. (BH 1993/284.)

A 14.§. (1) bek. értelmében felbujtó az, aki mást bűncselekmény elkövetésére szándékosan rábír, míg a (2) bek. alapján bűnsegéd, aki bűncselekmény elkövetéséhez másnak szándékosan segítséget nyújt. A felbujtás és a bűnsegély büntethetőségének alapja és feltétele a - legalább kísérleti szakig juttatott - szándékos tettesi alapcselekmény, a részesi cselekmény szintén mindig szándékos magatartás. (2012. évi C. törvény Általános Rész III. Fejezet)

A felbujtó tudatának azt kell átfognia, hogy rábíró magatartása tettesi elhatározást vált vagy válthat ki, illetve hogy ezen elhatározás a bűncselekmény elkövetését, vagy legalább megkezdését eredményezi vagy eredményezheti, míg a bűnsegéd tudatának azt, hogy szándékos segítségnyújtó cselekményével előmozdítja vagy megkönnyíti a szándékos bűncselekmény elkövetését. A segítő magatartás fizikai vagy pszichikai jellegű is lehet. (BJD.2443., BH 2000/89.)

A részesi magatartás tehát járulékos jellegű, büntethetőségének feltétele a tettesi alapcselekmény. A felbujtó és a tettes magatartása egymással okozati összefüggésben áll, hiszen a rábírás a döntő oka a tettesi elhatározásnak. Jelen ügyben a bíróság az I.r. terhelt  cselekvőségét felbujtói magatartásnak minősítette, hiszen hirtelen anyagi veszteségei őt motiválták, ő tudott az ismeretlen eredetű nagy értékű cigaretta létezéséről, tárolási helyéről, illetve személyes ismeretsége folytán a sértettek személyéről, lakhatási körülményeiről, de ő rendelkezett helyismerettel is. Tudata az alapcselekmény minden elemére kiterjedt, társai az ő rábíró tevékenysége eredményeképpen követték el az általa kívánt bűncselekményt. Az I.r. terhelt ugyanakkor bűnsegédként is közreműködött, hiszen az információk átadása és társaival az elkövetés, a menekülési útvonal, a találkozási hely és a cigarettából való részesedés részleteinek többszöri személyes és telefonon történt egyeztetése mellett, a helyszínen figyelő tevékenységet látott el, valamint részt vett a cigaretta elrejtésében is, ezzel nemcsak fizikai, hanem pszichikai bűnsegélyt is nyújtva terhelt-társainak. Mivel a bűnsegély enyhébb részesi alakzat, a felbujtásba beleolvad, ezért a bíróság az I.r. terheltet felbujtóként vonta felelősségre.

A bíróság a II.-III. és IV.r. terhelteket szintén bűnsegédként vonta felelősségre, akik azáltal, hogy egyrészt  az alapcselekmény külső feltételeit biztosították, autót béreltek, a helyszínen figyeltek, másrészt segítséget nyújtottak a bűncselekmény elkövetéséből származó dolog elrejtésében, fizikai és egyben pszichikai bűnsegélyt nyújtottak társaiknak. (Magyar Büntetőjog Kommentár a gyakorlat számára/2015. 77-92. oldal)

A túllépésre (excessus mandati) történt védelmi hivatkozás (I.-II.-III.-IV.r. terheltek és védőik) körében a bíróság a következő megállapításokat tette.

A részes csak a tettes által ténylegesen véghezvitt cselekmény miatt vonható felelősségre, a minősítés is a tettesi alapcselekményhez igazodik. A részes főszabályként csak azért felel, amit szándéka átfogott, felelőssége azonban mennyiségi vagy minőségi túllépés estén másként alakul.

Minőségi túllépésről akkor beszélünk, ha a tettes más bűncselekményt is, vagy súlyosabb bűncselekményt követ el, mint amire felbujtották, illetve amelyhez a bűnsegély kapcsolódott.

Mennyiségi túllépés esetén a tettes ugyanannak a bűncselekménynek a minősített esetét valósítja meg, mint amelyre a felbujtás vagy a bűnsegély vonatkozott. (Magyar Büntetőjog Kommentár a gyakorlat számára/2015. 88. oldal)

Minőségi túllépés esetén a részes nem felel, mennyiségi túllépés esetén viszont igen (kivéve ha a szándékon túli eredmény vonatkozásában a tettest csupán gondatlanság terheli). Enyhébb bűncselekmény megvalósítása esetén a részes is csak a megvalósult bűncselekmény miatt büntethető.

A bíróság által megállapított tényállás alapján, a szóban forgó ügyben túllépés azonban nem volt megállapítható, az I.r. terhelt rábírása ugyanis a társai által később ténylegesen véghezvitt cselekmény valamennyi elemére kiterjedt, a terheltek miután a bűncselekmény minden részletét megbeszélték, a minősítést megalapozó valamennyi körülménnyel tisztában voltak, II.-III. és IV.r. terheltek pedig, az I.r. terhelthez hasonlóan mindent megtettek annak érdekében, hogy társaikat információkkal, tárgyi feltételek biztosításával és figyelő tevékenységükkel segítsék. A részesek cselekvősége ezen a szinten „megrekedt”, a maguk részéről mindent megtettek, további ténykedésükkel, tényállási elem megvalósítása esetén a cselekmény társtetteseivé váltak volna.

Az állandó bírói gyakorlat szerint egyebekben, más dolgának elvételére készülőben az elkövetőben eleve föl kell hogy merüljön az elkövetési mód vagylagossága, tehát, hogy sor kerülhet erőszak vagy fenyegetés alkalmazására. Ugyanakkor az elkövetési mód előre látható vagylagossága iránti közöny, egyben szabad mandátumot ad a végrehajtó számára, ami a elkövetésben felbujtással vagy bűnsegéllyel közreműködő felelősségét a végrehajtó cselekvőségéhez rendeli, ha a felbujtó vagy a bűnsegéd közreműködésének, bár tehetné, maga nem állít korlátot, tehát nem köti meg az elkövetőt, a tettest az elkövetés helyének, idejének és módjának megválasztásában. Hasonló a helyzet abban az estben, ha a részesek az elkövetés konkrét körülményeiről, feltételeiről nem érdeklődnek, információt nem kapnak, illetve, ha eziránt közömbösséget mutatnak.

Mivel az I.-II.-III.-IV.r. terheltek részéről a közreműködés korlátozásra nem került, nem volt megkérdőjelezhető, hogy a cselekményt végrehajtó társtettesek nem lépték túl az eredeti szándékot, ahogyan – a fentebb kifejtettek alapján - ezen terheltek felbujtói, illetve bűnsegédi bűnrészessége sem. (BH 2010/2., BH 1998/312., BH 2012/111., BH2013/237., BH 1994/296., BH+ 2002/601.)

Mindezek alapján a bíróság valamennyi terhelt bűnösségét a súlyosabban minősülő rablás bűntettében állapította meg, amelyet  az I.r. terhelt  felbujtói (egyben bűnsegédi), a II.-III. és IV.r. terheltek bűnsegédi, míg az V.r. terhelt társtettesi minőségben követett el.

Végül megjegyzést érdemel, hogy bár a bíróságnak – a fentiek miatt – végül nem kellett állást foglalnia abban, hogy minőségi vagy mennyiségi túllépés történt-e a konkrét ügyben, figyelemre méltó a rendelkezésre álló jogirodalom etekintetben eltérő álláspontja éppen a lopás és rablás viszonyában. Míg ugyanis a gyakorló jogászok és a bírói gyakorlat szerint, a rablás bűncselekménye a lopáshoz képest súlyosabb bűncselekménynek minősül, ezért a lopás helyett rablást végrehajtó tettesi cselekményért a részes minőségi túllépés miatt nem vonható felelősségre, az elméleti jogászok álláspontja szerint viszont, ezesetben mennyiségi a túllépés, mivel a rablás összetett deliktum jellege miatt magában foglalja a lopást, a szándékon túli eredményért azonban a részesek sem minőségi, sem mennyiségi túllépés esetén nem tartoznak felelősséggel. (Magyar Büntetőjogi Kommentár a gyakorlat számára/1995. 53. oldal, Magyar Büntetőjog Kommentár a gyakorlat számára/2015. 88. oldal, Magyar Büntetőjog Általános Rész 272. oldal, Büntetőjog I. 332.oldal, A Büntetőjog Általános Részének Vázlata 73. oldal)

Az ügyben eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság fenti érvelésével egyetértett. 

Felhasznált irodalom

1) Magyar Büntetőjog Általános Rész (Görgényi Ilona - Gula József - Horváth Tibor - Jacsó Judit - Lévay Miklós - Sántha Ferenc - Váradi Erika) Complex Bp., 2014.

2) Büntetőjog I. Általános Rész (Belovics Ervin – Gellér Balázs –Nagy Ferenc –Tóth Mihály) HVG-ORAC Bp.,2012.

3) A Büntetőjog Általános Részének Vázlata (Dr. Vaskúti András) OIT Hivatala MBA Bp.,2011.

4) Magyar Büntetőjogi Kommentár a gyakorlat számára (Dr. Berkes György – Dr. Julis Mihály – Dr. Kiss Zsigmond – Dr. Kónya István- Dr. Rabóczki Ede) HVG-ORAC Bp.,1995.

5) Magyar Büntetőjog Kommentár a gyakorlat számára (Szerkesztő: Dr. Kónya István) HVG-ORAC Bp., 2015.

Felhasznált bírósági határozatok

BH 1998/312.,  BH 2010/2.,  BH 2012/111.,  BH 2013/237.,  BH+ 2002/601.,

BH 1994/296.,  BH 1993/284.,  BH 2000/89. számú jogesetek,  BJD 2443.

Felhasznált jogszabályok

2012. évi C. törvény (új Btk.), 1978. évi IV. törvény (Btk.), 2009. évi LXXX. törvény,

1961. évi V. törvény ( Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyve), 1950. évi II. törvény

( BTÁ), 1878. évi V. törvénycikk (Csemegi Kódex)

Lektorálta: Dr Madai Sándor egyetemi docens (DE ÁJK Büntetőjogi és Kriminológiai Tanszék)