Kiütötte a gázcsonkot, lángba borult a püspökladányi ház

Tárgyalás időpontja: 
2018. május 10., csütörtök 10.15
Ügy tárgya: 
Segítségnyújtás elmulasztása, közveszélyokozás vétsége, testi sértés bűntettének kísérlete, kábítószer birtoklás vétsége
Ügyszám: 
Bf. 435/2017
Tárgyalás helyszíne: 
Debrecen, Széchenyi u. 9.
Tárgyaló: 
I/120.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

A Püspökladányi Járásbíróság 2017.június 9-én halmazati büntetésül 2 év fogházbüntetésre ítélte azt a férfit, aki 2014. június 6-án Püspökladányban kisodródott egy kanyarban, áttörte egy ház kerítését, kiütötte a gázcsonkot, majd utasait hátrahagyva elment a helyszínről. A bíróság K.G-t két és fél évre a járművezetéstől és két évre a közügyek gyakorlásától is eltiltotta. A bíróság a vádlottat segítségnyújtás elmulasztása, közveszélyokozás vétsége, testi sértés bűntettének kísérlete és kábítószer birtoklás vétsége miatt marasztalta el.

A bíróság által elfogadott tényállás szerint K.G. 2008 óta rendelkezik jogosítvánnyal. Vezetői engedélyét 2010 tavaszán 1 év két hónapra bevonta a bíróság, de utánképzésen nem vett részt, így a bűncselekmény idején sem volt érvényes vezetői engedélye.

2014. június 6-án K.G. két püspökladányi vendéglátóhelyen szórakozott. Hajnalban indult haza, unokatestvérével és két barátnőjével. Hajnali 4 óra körül Püspökladány belvárosában, a 42-es számú főút városon átívelő szakaszán haladt, amikor egyik utasa jelezte, hogy balra kellene mennie. K.G. túl gyorsan ment ahhoz, hogy hirtelen be tudja venni a kanyart, lesodródott az útról, átszakított egy kerítést, kiütötte a ház tövében lévő gázcsonkot, majd a lakóház hátsó falának ütközött. A gázcsonkból kiömlő gáz meggyulladt, lángba borult az autó és az épület is. Az egyik lány az ütközés következtében elájult, társa a vádlottnak is szólt, de az eszméletlen lányt végül a két barátnő húzta ki az autóból. K.G. is kiszállt, de azonnal elhagyta a helyszínt. A balesetet észlelte egy éppen járőröző rendőr, a három lányt távolabb küldte a lángoló autótól, majd a ház lakóit is riasztotta, hogy hagyják el az épületet. A belobbant gáz többméteres lángoszloppal égett, felgyulladt a fa tetőszerkezet és a tűz tovább terjedt a födémben. Félő volt, hogy a ház melletti garázs is felgyulladhat, de veszélyben voltak a szomszédos házak is.

Eközben a vádlott felvette a kapcsolatot az édesapjával, akinek segítségével először Budapestre menekült. Sérüléseit a Szent István Kórházban látták el, ahol azt mondta: grillezés közben hígítós flakont dobtak a tűzre és a kicsapó láng sebesítette meg. Első és másodfokú égési sérüléseket szenvedett, testének 16 százaléka megégett. Miután ellátták, mosdóra hivatkozva önkényesen elhagyta az intézményt, és Olaszországba utazott.

A baleset után néhány nappal elfogatóparancsot adtak ki ellene, de K.G. csak édesanyja rábeszélésére, majdnem 3 hónappal később adta fel magát.

A karambolban a három lány 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A balesetben érintett család otthona lakhatatlanná vált, hónapokkal később, önkormányzati segítséggel és kölcsönökből tudták újjáépíteni.

Egy korábbi hír az esetről: http://www.haon.hu/haznak-csapodott-majd-kigyulladt-egy-auto-puspokladanyban/2572492

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

Másodfok, nyilvános ülés

Eljáró bíróság: