Másodfokon a püspökladányi beruházásokhoz kapcsolódó hűtlen kezelés

Tárgyalás időpontja: 
2018. február 13., kedd 08.30
Ügy tárgya: 
Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette
Ügyszám: 
Bf. 470/2017.
Tárgyalás helyszíne: 
Debrecen, Széchenyi u. 9.
Tárgyaló: 
I/122.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

A Berettyóújfalui Járásbíróság 2017. június 21-én bűnösnek mondta ki – a vádlott távollétében - bűnsegédként, folytatólagosan elkövetett jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt T. Jné-t. A vádlott által képviselt társaság még 2008-ban több szerződés után valós teljesítés nélkül vett fel csaknem 14 millió forint megbízási díjat, több püspökladányi projekthez kapcsolódóan. A bíróság a vádlottat 1 év 2 hónap börtönbüntetésre ítélte, 2 év próbaidőre felfüggesztve, emellett kiszabott 800 ezer forint pénzmellékbüntetést és kötelezte 1 millió 760 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére. A bíróság 12 millió forint vagyonelkobzást is elrendelt annál budapesti gazdasági társaságnál, amelynek a vádlott annak idején vezérigazgatója volt.

A bíróság a vádban szereplő 8 szerződést vizsgálta meg, amelyekhez kapcsolódóan T. Jné cége érdemi munka nélkül vette fel a megbízási díjakat, vagy állították ki a teljesítési igazolásokat. A bírósági tényállás szerint a rendőrség vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt indított eljárást, melyben tanúként hallgatták meg Püspökladány azóta elhunyt polgármesterét. Gyanúsítás és vádemelés ellene nem történt. A.S. 2006-2010 között volt Püspökladány polgármestere, 2008-tól pedig országgyűlési képviselő. A képviselőtestület felhatalmazása alapján ő felelt több pályázat megvalósításáért a településen. 2008 tavaszán a K. Zrt. a Püspökladányi Gyógyfürdő fejlesztéséhez kapcsolódóan, előzetes megvalósíthatósági tanulmány készítésére kapott megbízást, a szerződést a cég képviseletében a vádlott írt alá. Az önkormányzat ősszel megkapta a számlát, a polgármester aláírta a kifizetéshez szükséges utalványt és a hivatal kifizette a bruttó 6 000 000 forintot. A bírósági eljárás során a tanúk megerősítették: a tanulmányt valójában az önkormányzat két dolgozója készítette el, már a vállalkozási szerződés aláírását megelőzően. A két tanulmány tartalma szinte teljesen megegyezett, olyannyira, hogy a tanulmány keltezése korábbi, mint a tanulmányt megrendelő szerződés dátuma.

Egy másik szerződés szerint a vádlott által képviselt társaság a gyógyfürdőhöz kapcsolódóan a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére is megbízást kapott, 2008. március 4-én. A teljesítést március 14-i dátummal a polgármester igazolta, a cég a számlát szeptemberben benyújtotta, majd elutalták a bruttó 6 millió 720 ezer forintot. Ezt a dokumentációt egy négy évvel korábbi engedélyes terv, illetve az önkormányzati dolgozók tanulmánya alapján írták meg, a K. Zrt. nevével fémjelzett tanulmány az átmásolt szöveg megszerkesztésén, fényképek elhelyezésén, a fedőlap készítésén és az oldalak összefűzésén túl érdemi munkát nem igényelt – állapította meg a bíróság is. További hat szerződést is vizsgált a bíróság, melyek zömében projektmenedzseri feladatok ellátására és tanácsadásra jöttek létre, 8 millió forint értékben. Ezek közül csak kettőt rendezett az önkormányzat, de később vissza is utaltatta a pénzt, a többi esetében nem volt utalás.

A vádlott a bíróságon végig tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el, állítása szerint több munkatársa is részt vett a feladatok ellátásában, a szerződésben vállaltakat pedig teljesítették.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

Másodfok, nyilvános ülés

Eljáró bíróság: