Szexuális erőszak bűntette másodfokon

Tárgyalás időpontja: 
2017. szeptember 12., kedd 09.00
Ügy tárgya: 
Szexuális erőszak bűntette
Ügyszám: 
Bf.256/2017.
Tárgyalás helyszíne: 
4025 Debrecen, Széchenyi u.9.
Tárgyaló: 
I/100.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

A Debreceni Járásbíróság bizonyítottság hiányában 2017. február 27-én hozott ítéletében felmentette az egy rendbeli szexuális erőszak bűntette és a társtettesként, felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt emelt vád alól I.r. M. Arnold és II.r. G. Róbert vádlottakat.

A Debreceni Járásbíróság a lefolytatott bizonyítási eljárást követően nem látta bizonyítottnak, hogy a vádbeli cselekményt a két vádlott követte el.

A bíróság az alábbi tényállást állapította meg: 2014. július 4-én 11 óra körüli időben, Debrecenben, a Hatvan utca és a Déri tér közötti közterületen lévő útszakaszon két ismeretlen személy megközelítette, megállásra bírta és egyikőjük egy éllel, heggyel bíró eszközzel elvágta a sértett ruháját, eközben a sértett testét több helyen megvágta, ez alatt a másik, ismeretlen személy kivette a sértett kezéből a tulajdonát képező borítékot és mobiltelefont. Eközben az I.r. vádlott az otthonában tartózkodott, míg a II.r. vádlott édesanyjával vásárolt.

A Debreceni Járásbíróság ítélete ellen az ügyész fellebbezett bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása érdekében. A vádlottak és védőik az ítéletet tudomásul vették.

A Debreceni Járási Ügyészség vádirata szerint M. Arnold és G. Róbert 2014. július 4-én Debrecenben, a Csapó utca környékén időzött, azt tervezték, hogy kerékpárt fognak lopni, amiből pénzt csinálnak. A Hatvan utca felé vették az irányt, ahol a I. r. vádlott felvetette, hogy „csináljanak egy komolyabb balhét, amiből jó pénzt lehet húzni.” A sértett a Nagyposta előtt sétált egy borítékkal és telefonjával a kezében. A két férfi feltételezte, hogy a borítékban pénz van, ezért eldöntötték, hogy elveszik tőle. A lány felé indultak, az I.r. vádlott menet közben azt kiabálta, hogy „helló cicababám van gazdád?”, a II.r. vádlott pedig „na most partiba vágjuk” megjegyzéssel közeledett a sértetthez – írja a vádhatóság. A nő befordult a Hatvan utcát és a Déri teret összekötő átjáróba, ahová a két férfi követte. A vádirat szerint, amikor a két vádlott utolérte a nőt, M. Arnold az egyik oszlophoz szorította, és obszcén mondatot vetett oda neki. G. Róbert elvette a telefont és a borítékot, nézegetni kezdte a tartalmát, figyelte a járókelőket, illetve, hogy vannak-e esetleg rendőrök a közelben. A sértett próbált szabadulni az I.r. vádlott szorításából, de a férfi egy 8-10 centiméter hosszúságú konyhakést vett elő, és végigvágta a nő ruháját a mellkasától egészen a hasáig. A nő testét a kés több helyen is felsértette. Az I.r. vádlott szexuális tartalmú megjegyzéseket sugdosott a nyöszörgő sértett fülébe, próbálta egészen intim területen is megérinteni. A férfi felszólította arra is, hogy ne merjen kiabálni, közben a két vádlott végig gúnyosan nevetett. Végül otthagyták a bántalmazott nőt és a Hatvan utca felé elfutottak. A vérző sértett a főtér irányába rohant és ott kért segítséget. A támadók menekülés közben a nőtől elvett borítékot eldobták, a mobiltelefont pedig 5 ezer forintért a használt piacon adták el.

Az elsőfokú ítélet részletesebben az alábbi linken olvasható:

http://debrecenitorvenyszek.birosag.hu/sajtokozlemeny/20170227/felmento-...

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

Másodfokú eljárás - nyilvános ülés

Eljáró bíróság: