Bíróság előtt a Bem téri erőszak elkövetője

Tárgyalás időpontja: 
2017. június 2., péntek 08.30
Ügy tárgya: 
Erőszakkal, élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel elkövetett szexuális erőszak, kifosztás, súlyos testi sértés kísérletének bűntette
Ügyszám: 
B. 464/2017
Tárgyalás helyszíne: 
Debrecen, Arany J. u. 25-31.
Tárgyaló: 
Fszt.30.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség vádirata szerint a vádlott 2016. október 8-án Debrecen belvárosában szórakozott, alkoholt fogyasztott és ittas állapotba került. A sértett szintén Debrecen belvárosában időzött, majd az éjszaka folyamán barátjához ment, akitől hajnal 4 óra körül, feldúltan távozott. Gyalog a Hadháziról a Nyíl utcára ment, ahol a villamos felé vette az irányt. A Méliusz Könyvtárnál tartott, amikor V. József a háta mögé lépett és hátulról átkarolta. A férfi megemelte a 167 centiméter magas, 52 kilós lányt és a Bem téren lévő bokros, parkos részhez tolta. A sértett igyekezett kiszabadulni a vádlott szorításából, de nem sikerült neki. Közben a vádlott közölte vele, hogy meg fogja erőszakolni. A parkban a sértett segítségért kiabált, próbálta megütni támadóját, aki ezen feldühödött, és legalább négyszer ököllel fejen, tarkón ütötte a lányt. A bántalmazás során azt is közölte áldozatával, hogy „a mai napot nem fogja túlélni” – írja a vádirat. A sértett a bántalmazás és a fenyegetés hatására felhagyott a védekezéssel, ekkor V. József alulról levetkőztette és szexuális aktusra kényszerítette. A sértett ellenkezett, felajánlotta a vádlottnak, hogy fogadjon el tőle pénzt, csak hagyja abba. Rövid idő után a vádlott megállt és közölte, hogy elfogadja a lány ajánlatát. A sértett a táskájából 13 ezer forintot adott oda V. Józsefnek, aki ezt követően a Nagyerdő irányába elszaladt. A sértett a Bem téri zebrához ment, ahol egy arra haladó taxistól kért segítséget, nem sokkal később pedig a rendőrök is kiérkeztek a helyszínre – áll a vádiratban.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

Ítélethirdetés

Eljáró bíróság: